Index Vakbarát Hírportál

Klasszikus Covid-szövődmény, ami Vajna Tímeánál is előjött

2021. április 6., kedd 10:54

Mit tudunk a betegségről, gyógyítható-e, és hogyan függ össze a Coviddal?

Vajna Tímea elkapta a koronavírust. Ezt ő maga közölte Instagram-oldalán, majd amikor olvasói hitetlenkedtek, bizonyítékként leleteit is közszemlére tette, noha maguk a leletek már nem hozzáférhetők. Betegsége még szeptember elején történt, de Vajna Tímea azóta sincs igazán jól. Saját elmondása szerint könnyen kifullad, hat hónappal a fertőzés után sem tud futni. Andy Vajna özvegye azt is közölte, hogy tüdőhegesedést állapítottak meg nála, amit most gyógyszeresen kezelnek – derül ki a Blikk Rúzsból.

Vajna Tímea esete kapcsán azt vizsgáljuk meg, mi ez a betegség, hogyan függ össze a koronavírussal, és nagyjából mire lehet számítania annak, aki ugyanezzel a szövődménnyel kénytelen élni? 

A tüdőhegesedésről általánosságban

Egy – legalábbis eddig – viszonylag ritka betegségről van szó, melynek előfordulási gyakorisága országonként változik. Több fajtája létezik, az egyszerűség és könnyebb érthetőség kedvéért mi most általánosságban elemezzük a kórképet.

A betegség idősebb korban jelentkezik, a dohányzás hajlamosító tényező lehet, ahogyan esetleg a reflux is; az esetek túlnyomórészt azonban ismeretlen okból alakulnak ki. Okozhatja gyógyszermellékhatás, a legismertebb talán a szívritmuszavarok kezelésére használt amiodarone, vagy a kemoterápia során alkalmazott bleomycin. Kialakulhat foglalkozási ártalom okán is, ezek közül a leginkább hírhedt az azbesztózis, amely miatt évek óta, sőt jelenleg is milliárddolláros kártérítési perek folynak Amerikában, most például a Frito-Lay ellen.

A tünetek között leginkább a Vajna Tímea által is említett fulladás, fáradékonyság és száraz köhögés szerepelnek. A diagnózis és a súlyosság megállapításában hasznos lehet az oximetria, a légzésfunkciós vizsgálat, a mellkas-CT nagy felbontású változata (HRCT), illetve a bronchoszkópia (hörgőtükrözés) és a tüdőből történő mintavétel, a tüdőbiopszia.

A Covid egyik ismert szövődménye

Ami változott, az annyi, hogy a tüdőhegesedés a Covid-járvány kapcsán előtérbe került. Koronavírus-fertőzés során létrejöhet szövődményként, kicsit leegyszerűsítve, a betegség során fellépő, az immunrendszer túlzott érzékenységével járó, illetve azt kiváltó tüdőgyulladás, valamint a Covid során kialakuló kisebb-nagyobb vérrögök, esetleg bevérzés következményeként.

A hegesedés, ha valóban kialakult, nem fordítható vissza. A heges részekből nem lesz már működőképes tüdőszövet.

Ilyenkor tehát inkább a folyamat romlásának megakadályozása és a szövődmények megelőzése a cél. Itt megemlítenénk a megfelelő védőoltások, különösen az influenza és a tüdőgyulladás elleniek szerepét, mivel egy tüdőhegesedésben szenvedő beteg esetén különösen fontos az ezek elleni védettség kialakítása. Vajna Tímeát illetően nehéz a kilátások elemzésébe bocsátkozni, így megjósolni például azt, mikor végezhet futóedzéseket, többek között azért, mert nem láttuk a CT eredményét.

A szerző klinikai immunológus szakorvos

(Borítókép: Egészségügyi személyzet a páciens tüdejét vizsgálja egy intenzív osztályon, ahol a koronavírus-betegeket fogadják egy bergamói kórházban 2020. április 3-án. Fotó: Piero CRUCIATTI / AFP)

Rovatok