Index Vakbarát Hírportál

Folytatja a kutatást a kínai űrszonda a Hold távoli oldalán

2021. április 8., csütörtök 07:10

Megkezdte a 29. holdi napját a Csang’o–4 kínai űrszonda a Hold távoli oldalán.

A szonda és a Jáde Nyúl–2 elnevezésű holdjáró pekingi idő szerint kedden aktivizálódott újra – közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutató központja.

A holdjáró folytatja útját a tőle 1,2 kilométeres távolságra lévő bazaltos terület felé. A fedélzetén lévő eszközök, köztük a panorámakamera, egy infravörös spektrométer, egy atomdetektor és egy holdradar folytatják méréseiket.

A holdjáró 682,8 métert tett meg eddig, jelenleg a Csang’o–4 leszállási helyétől északnyugatra található. Madártávlatban összesen 455 méternyire jutott.

Csang’o–4, amely a napenergia hiánya miatt a holdi éjeken alvó állapotba kerül, már 825 földi napot töltött el az égitesten. Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak.

A 2018. december 8-án útnak indított Csang’o–4 az első űrszonda, amely puha landolást hajtott végre a Hold déli-sarki Aitken-medencéjének Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterében január 3-án.

Rovatok