Index Vakbarát Hírportál

Negyven éve landolt az első űrrepülő

2021. április 14., szerda 13:40

A Columbia sikeres útja új fejezetet nyitott az űrközlekedés történetében.

Negyven évvel ezelőtt a Columbia volt az első amerikai űrrepülőgép, és az első olyan újra felhasználható űreszköz, amelyet a világűrben próbáltak ki. A legendássá vált jármű első repülése 1981. április 12-én (éppen Gagarin űrrepülésének huszadik évfordulóján) volt, a gépben két űrhajós, John Young és Robert Crippen tartózkodott. 

A gép április 14-én sikeresen leszállt az Edwards légitámaszponton, Kaliforniában, ezzel pedig új irányt mutatott a űrrepülés szereplőinek.

A Columbia számos nevezetes tudományos esemény résztvevője, szereplője volt, például 1999-ben az űrrepülőgéppel indították a Chandra röntgentávcsövet, illetve ez a jármű szállította fel elsőként a Spacelab laboratórium modult 1983 novemberében. Emellett a leghosszabb űrrepülőgépes űrrepülés is ehhez a géphez közhető, amit 1996 novembere és decembere között hajtottak végre. 

Nem utolsósorban a legendás Hubble űrtávcső negyedik javítását 2002-ben a Columbia legénysége végezte el.

Sajnos a Columbia utolsó útja is emlékeztes volt, ugyanis 2003. február 1-jén a Földre való visszatérés közben, forradalmat indító jármű hét űrhajóssal a fedélzetén felrobbant.

Rovatok