Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi hírű atomfizikust búcsúztat az MTA

2021. április 19., hétfő 16:52

Életének 91. évében elhunyt Csikai Gyula atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora, professor emeritusa – tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel. A nukleáris módszerek tudományos és gyakorlati alkalmazásának nemzetközileg elismert kutatója hétfőn hunyt el.

Csikai Gyula 1930. október 31-én született Tiszaladányban. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem) szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1953-ban. Ezután az MTA Atommagkutató Intézetében (Atomki) kezdett dolgozni. 1956-ban az intézet tudományos munkatársa, 1961-ben osztályvezetője, majd 1964-től három éven át az intézet tudományos igazgatóhelyettese lett.

1957-ben védte meg a fizikai tudományok kandidátusi, 1966-ban akadémiai doktori értekezését. 1967-ben a KLTE Természettudományi Kar Kísérleti Fizikai Tanszékére került mint egyetemi tanár és tanszékvezető. 1968-ban dékánhelyettes, majd 1972-ben dékán lett ugyanitt. 1978-ban lett rektorhelyettes, majd 1981-1986 között az egyetem rektora volt. 1995-ig vezette a tanszéket.

Csikai Gyulát 1973-ban az MTA levelező, majd 1985-ben rendes tagjává választották. Bekerült a Sugárvédelmi, Környezetfizikai és Reaktorfizikai Bizottságba. 1970-1980 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja volt.

Az MTA Magfizikai Bizottságának és a Debreceni Területi Bizottságnak is tagja lett, utóbbinak 1990-1992-ben alelnöke volt. 1990-1993 között a Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának elnökhelyettese, majd a két tudományterület külön osztályba sorolása után 1999-ig a Fizikai Tudományok Osztálya elnökhelyettese volt. Az atomfizikust 1991-ben a londoni Európai Akadémia is felvette tagjai sorába.

Akadémiai tisztségei mellett 1976 és 1980 között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára, majd 1986-ig elnöke volt. 1987-ben a társaság tiszteletbeli elnökévé választották. 1987-ben rövid ideig a Művelődésügyi Minisztérium miniszterhelyettese volt. A 2002-es országgyűlési választáson a Centrum Párt képviselőjelöltjeként indult. 2000-ben megkapta a professor emeritusi címet.

1976-tól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) állandó szakértőjeként is dolgozott számos külföldi helyszínen.

Csikai Gyula nevéhez fűződik a neutrínó létezésének kimutatása ködkamrafelvételekkel az impulzusmegmaradás törvénye alapján.

Eredményeit számos kitüntetéssel, így egyebek mellett Állami Díjjal, Akadémiai Díjjal és Eötvös-éremmel ismerték el - olvasható az MTA közleményében.

Rovatok