Index Vakbarát Hírportál

Újabb SpaceX rakéta indult a Nemzetközi Űrállomásra

2021. április 23., péntek 13:05

Használt volt a hordozórakéta és az űrhajó is. A NASA hosszú idő után függetlenedett az orosz hordozórakétáktól.

Pénteken délben sikeresen elindult a floridai Kennedy Űrközpontból és elérte a világűrt a SpaceX rakétája, fedélzetén négy űrhajóssal, a NASA Crew-2 küldetése keretében. Ez volt a harmadik alkalom, hogy Elon Musk űrcége embereket szállított. 

A fellövés történelmi jelentősége, hogy ezúttal mind a Falcon 9 hordozórakéta, mind a Crew Dragon űrhajó „használt” volt, vagyis megjárta korábban a világűrt. A Falcon 9-es tavaly novemberben szállított először két űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra. A Crew Dragon tavaly májusban szállított és tért vissza sikeresen két űrhajóssal.

A most fellőtt négyfős legénység három országból érkezett. Shane Kimbrough és Megan McArthur az amerikai űrügynökség űrhajósai, Akihiko Hoside a japán űrügynökség jóvoltából repülhetett, míg Thomas Pesquet az Európai Űrügynökséget képviseli. A csapat a tervek szerint féléves tudományos küldetést hajt végre az űrállomáson.

A kereskedelmi űrhajózásra szakosodott SpaceX bevonása több évtized után vetett véget a NASA orosz függőségének – a legutóbbi időkig ugyanis csak a Roszkozmosz rakétáival lehetett elérni a Nemzetközi Űrállomást.

(ABC News, Ars Technika)

Rovatok