Index Vakbarát Hírportál

Most nem robbant fel a SpaceX űrhajója

2021. május 6., csütörtök 07:15 | aznap frissítve

Első ízben landolt sikeresen szerdán a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalatnak a Marsra és Holdra történő utazásra tervezett Starship nevű kísérleti űrhajója – írja az MTI.

Az ötödik kísérletben az űrhajó SN15-ös prototípusát a Mexikói-öböl partján található texasi Boca Chica melletti indítóállásról bocsátották fel. A Starship néhány perc alatt körülbelül tíz kilométeres magasságba emelkedett, majd vízszintes helyzetben ereszkedett, és közvetlenül a földet érés előtt függőlegesbe fordulva landolt az indítóállás melletti leszállóhelyen.

A kísérletet élőben közvetítették a YouTube-on is:

A felvétel végén látni lehet, hogy a landolás után lángok csaptak fel az ötven méter magas űrhajó aljából, de gyorsan eloltották őket.

Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése a Starshipnek. Az előző négy alkalomból háromszor az űrhajó landoláskor felrobbant, illetve a március elején végrehajtott kísérlet során rendben leszállt, majd nyolc percre rá robbant fel.  Legutóbb március végén kísérleteztek sikertelenül. 

A SpaceX eredetileg Mars-utazásra tervezett újrahasznosítható űrhajójának a végleges magassága – a szupernehéz első gyorsítófokozattal együtt  százhúsz méter lesz, átmérője pedig kilenc méter. Embereket és száz tonna rakományt szállíthat majd a Marsra.

Elon Musk, a SpaceX alapítója és tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még az idén végrehajtják az űrhajó első Föld körüli tesztrepülését, de nem zárta ki, hogy felülvizsgálják a terveket.

Az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) április közepén Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével. A Starship két űrhajóst visz majd az égitestre, akik közül legalább az egyik nő lesz. Nagyjából egy hétig folytatnak majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatérnek a Földre.

Csaknem ötven éve nem járt ember a Holdon; 1969 és 1972 között tizenkét amerikai űrhajós szállt le az égitest felszínére.

(Borítókép: SPACEX/AFP)

Rovatok