Közép- és Észak-Amerika legnépesebb metropolisza 500 évvel ezelőtt mindössze egy sekély tóból kiemelkedő szigetre épült város volt, igaz, a fejlett Azték Birodalom fővárosa. A spanyol hódítással egy időben megkezdődött a gyakori áradásokat okozó felszíni vízforrások szabályozása, majd a felszín alatt víztároló rétegekben tárolt víz elvezetése. A több száz éves folyamat eredményeképpen a valamikori tófenék alatt fekvő agyagrétegek kiszáradtak. Tömörödésük, és az épületek súlya által okozott töréseik miatt a város gyakorlatilag megállíthatatlanul süllyed, ami nemcsak az infrastruktúrát veszélyezteti, hanem ezáltal több millió ember vízellátását is. 

Bár felismerve a veszélyt, a föld alatti vízforrások felhasználását már a múlt század ötvenes éveiben betiltották, 115 év földmérési és 24 év GPS-adatai alapján egyértelműen látszik, hogy a város nagyjából állandó ütemben süllyed. Ez a folyamat még a város nem urbanizált, északkeleti részében is érezhető, ott éves szinten akár 50 centimétert is süllyed a talaj. Még ha sikerül is pótolni a talaj elveszett víztartalmát, a süllyedés nagy részét már nem lehet visszafordítani, állítják egybehangzóan a szakértők. 

Ha minimális alapozással nehéz épületek kerülnek egy ilyen típusú talajra, elkerülhetetlen, hogy az tömörödjön, és ezáltal veszítsen kiterjedéséből 

– mondta a Londoni Kingston University mérnöke, Eddie Bromhead a The Guardiannak még 2004-ben. Magára a folyamatra ugyanis már az 1900-es évek elején felfigyeltek, akkor a süllyedés éves szinten 8 centiméter volt. 1958-ra ez a szám 29 centiméterre nőtt, és felismerve a helyzet komolyságát, ekkor korlátozta először a városi tanács a föld alatti vízkészlet felhasználását. Így sikerült a süllyedést ismét 9 centiméter alá csökkenteni, de az elmúlt időszakban végzett felmérések szerint a város 

Modern mérési módszerekkel a kutatók felbecsülték, hogy a Mexikóváros alatti agyagrétegek összesen körülbelül 30 százalékkal tudnak tömörödni, és bár jó hír, hogy erre még 150 évet kell várni, a folyamat már 17 százaléknál tart, és sok mindent nem lehet ellene tenni. Természetesen nem minden terület süllyed egyformán, például a már említett északkeleti övezet valamiért gyorsabban süllyed, míg más részek magasabban maradnak az altalaj minőségi különbségei miatt. Bár a nem mindenhol egyformán jelentkező süllyedés ténye jó hírnek tűnik, valójában komoly veszélyekkel jár, ugyanis jelentős felszíni töredezettséget okozhat, amely nemcsak az infrastruktúra vezetékeit fenyegeti, hanem a vízbázist is. 

A közeli hegyekből érkező eső és természetes vizek csak növelik a problémákat, ugyanis a mélyebb pontokon összegyűlnek, és helyi áradásokhoz vezetnek. Ráadásul a város ivóvizének 70 százaléka felszín alatti vízforrásokból származik, amelyeket a süllyedés miatt eltörő szennyvízcsövek éppúgy szennyeződéssel fenyegetnek, mint a piszkos utcákról, valamint elöntött emésztőkből érkező csapadék. Mindemellett a város szennyvíztisztítási kapacitása is alacsony, valamint nem rendelkezik az esővíz összegyűjtésére szolgáló rendszerrel sem.

A 22 millió lakosú megapoliszban már most is több mint egymillió otthonban nincs megfelelő minőségű folyó víz, és a földmozgások a legszegényebb területeken a legaktívabbak.