Index Vakbarát Hírportál

Zombitüzek pusztítanak Alaszkában

2021. május 20., csütörtök 13:06

A klímaváltozás hatására gyakoribbá válhatnak a teleket túlélő, majd tavasszal új erőre kapó „zombitüzek” bolygónk legészakibb területein, ahol az éghajlat gyorsabban melegszik, mint bárhol máshol a világban.

Holland és alaszkai kutatók műholdas felvételekre, dokumentált villámcsapásokra, emberi jelenlétre és infrastruktúrára épülő számítógépes algoritmust hoztak létre, hogy felmérjék a tajgát sújtó zombitüzek mértékét – számol be az MTI.

Számításaik szerint 2002 és 2018 között az Alaszkát és a kanadai Északnyugati területeket sújtó lángok átlagosan nagyjából egy százalékáért a zombitüzek voltak a felelősek. 

Tudjuk, hogy a tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet. Most pedig egy újabb tényezőt azonosítottunk

– mondta Sander Veraverbeke, az amszterdami Vrije Universiteit ökológusa, aki a tárgyban a Nature című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője.

Ha a szezon elején olyan helyen alakul ki tűz, amelyet az előző évben felperzseltek a lángok, és se villámlás, se ember nem idézhette elő a tüzet, akkor csak is egy áttelelő tűzről lehet szó

– tette hozzá a szakember.

Veraverbeke szerint ahogy az éghajlatváltozás hatására kiszáradnak a tájak és egyre vadabbá válnak a nyári tüzek, ezek a zombitüzek valószínűleg egyre rendszeresebbé válnak.

Az elmúlt években Szibériában is észleltek zombitüzeket. Veraverbeke szerint az új algoritmust egy adott térségre vonatkozó adatokkal is lehet használni, például műholdas felvételek révén felmérni a zombitüzek mértékét Oroszország északi részén.

A szakemberek szerint ha a vizsgált régiókban megszaporodnak a bozóttüzek, akkor jóval nagyobb mennyiségű üvegházhatású gáz kerülhet a légkörbe.

Rovatok