Index Vakbarát Hírportál

Kétéltű ufót ábrázoló videó került nyilvánosságra

2021. május 20., csütörtök 05:53

Az azonosítatlan tárgy repült, majd csobbant, és valószínűleg a víz alatt folytatta útját.

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felvételen túlzás nélkül újdonságot lát, aki megnézi. A 2019-ben a USS Omaha által rögzített eseményen jól látszik hogy a megdöbbentő mozgékonyságú, bár elég lassú ufó a víz alá merül. 

A nehezen lefordítható besorolású Littoral Combat Ship, azaz part menti feladatokra szánt modern hadihajó mindössze egy évvel az incidens előtt állt szolgálatba. E típus különlegessége, hogy a fedélzet hátsó része kiszélesedik, és három úszótest támasztja alá, így lényegében a hajó az első trimarán, amely katonai szolgálatba állt.

Az ufóészlelések mostanra hagyományossá vált helyén a San Diego előtti vizeken két éve észlelt ufóról ismét az úgynevezett Combat Information Centerben, azaz a vezérlő és irányító központban készültek felvételek. A videót Jeremy Corbell oknyomozó újságíró honlapja hozta nyilvánosságra, ugyanaz, amelyik a piramis alakú ufóészleléseket megszellőztette. 

A május elején feltöltött felvételen egy kerekded alakú tárgy látható, amelyet a képek tanulsága szerint immár nem szabad szemmel vagy fényképezőgéppel, hanem a hajó tűzvezető rendszerével követtek. Az ikonokból egyértelműen látszik azonban, hogy nem történt meg a cél befogása, azaz még csak előkészületeket sem tettek támadásra, miután a radarok észlelték az összesen 14 tárgyat, mindössze a teljes sötétségben, a hajó infravörös vagy hőkamerájával követték a célt, bár a kép felső részén be-bevillanó felirat szerint a lézeres távmérő (Laser Range Finder – LRF) működött. 

A hírek szerint az gömb alakú eszköz 46 és 158 tengeri mérföld/óra, azaz 83 és 285 kilométer/óra közötti sebességeken végzett hirtelen irányváltásokat, majd váratlanul a tenger alá merült. A videón a hajó legénysége eleinte kéri a környéken tartózkodó hajókat, hogy vessék be helikoptereiket, amire a rossz idő miatt végül nem került sor, majd a „splashed”, azaz csobbant kifejezéssel kommentálták az eseményt, ami haditengerészeti szlengben egyaránt bír „lezuhant”, és „lelőtt” jelentéssel, bár ez esetben a fentiek miatt bizonyosan az előbbire gondoltak.

A USS Omaha és egy tengeralattjáró is kutatott roncsok után, de nem találtak semmit, így jogos Corbell észrevétele, mely szerint a tárgy a víz alatt folytatta az útját.

Nemrégiben még Barack Obama is kijelentette, hogy birtokában van ufókra vonatkozó információknak, ám a témáról ennél többet nem mondhatott. Már csak néhány nap, és június elsején megtudjuk, milyen titkokat rejtegetnek az amerikai fegyveres erők és titkosszolgálatok. Vagy nem.

(extraordinarybeliefs.com)

Rovatok