Brit tudósok tisztáztak egy technikai kérdést az élet csillagközi terjedésével kapcsolatban.
A medveállatkák közismerten a Föld legellenállóbb élőlényei, meg sem kottyannak nekik a szélsőséges körülmények, legyen az hideg, meleg, szárazság, nyomás, atomháború vagy a közönséges világűr.
A tudománynak össze kellett szednie a kreativitását, hogy újabb próba elé állíthassa a szabad szemmel nem látható állatkákat: ezúttal puskából lőtték ki őket. A kísérlet eredménye, hogy egy szint fölött már a medveállatkák sem bírják ki a becsapódást, de persze ezt is jobban bírják, mint bármi más.
A kutatást a Beresheet szonda sorsa ihlette. Az izraeli eszköz egyik giroszkópjának meghibásodása miatt 2019 áprilisában irányíthatatlanul csapódott a Hold felszínébe, fedélzetén egy medveállatkákat tartalmazó kapszulával. Akkoriban felmerült, hogy elpusztíthatatlan organizmusok kezére adtuk a Holdat, de a legutóbbi tudományos álláspont szerint a kazetta sértetlenül túlélte a becsapódást.
A Kenti Egyetem munkatársai szerették volna tisztázni a becsapódással kapcsolatos kérdéseket, ezért a hibernált állatokat egy laboratóriumi gázpuskába töltötték, amelyben a hagyományos lövedékek sebességének sokszorosát lehet elérni.
Az Astrobiologyban közölt kutatás szerint szerint a medveállatkák túlélőképességének felső határa 900 méter/másodperc sebességű becsapódás, ami 1,14 gigapascal nyomást gyakorolt rájuk.
A Beresheet szondával lezuhant medveállatkák ez alapján – kivételesen – nem maradtak életben, mivel ennél nagyobb sebességgel csapódtak a Holdba.
A brit tudósok kutatási eredményének egyik következtetése a pánspermia-elmélet szempontjából is fontos lehet. A pánspermia-elmélet szerint az élet ellenálló magvak és spórák formájában képes a csillagközi téren keresztül terjedni, és így jutott el a Földre is.
A puskából kilőtt medveállatkák alátámasztják a feltevést, hogy vannak olyan életformák, amelyek aszteroidákon utazva bizonyos határok között túlélhetnek egy becsapódást. Az aszteroidák mintegy 40 százaléka elég lassú, hogy egy medveállatka túléljen rajtuk – ez az arány nemcsak a Holdon, de a Marson is azonos. Ez azt is jelenti, hogy a Naprendszer jégholdjain – az Europán és Enceladuson – a felszínről feltörő vízfelhők vizsgálatával is kimutatható az élet.