Index Vakbarát Hírportál

Évente 8 tonna foszfort szórnak a Balatonba

2021. május 27., csütörtök 10:51

Évente több mint 2000 tonna, azaz 100 konténernyi etetőanyagot, és ezzel 8 tonna foszfort szórnak a horgászok a Balatonba.A haltelepítéseket, a kifogott halakat és eltávolított haltetemeket is beszámítva a kutatók becslése szerint évente 4,8 tonna nettó foszforterhelés írható a halgazdálkodás számlájára. A Balaton teljes éves foszforterhelését a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatáság átlagosan évi 165 tonnára teszi. Mindez abból a kutatási jelentésből derül ki, amelyet ahorgászturizmusért felelős Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. készíttetett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel (BLKI). 

Sok milliárd forintos beruházással lehetne távol tartani a Balatontól akkora foszforterhelést, amekkorát a horgászok az etetőanyagokkal a tóba juttatnak

– mondta el Istvánovics Vera a Hírbalaton.hu portálnak. Az MTA–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja szerint 

az etetőanyagokkal a tóba bevitt foszforterhelés elérheti a 10 százalékot. 

Nagy István agrárminiszter egy hete azt mondta, hogy a horgászok etetőanyag-bevitele a Balatonba nem befolyásolja érdemben a tó vízminőségét, és nem játszhatott szerepet a 2019-es algavirágzásban sem. Istvánovics Vera azonban nem egészen úgy látja, mint a tárcavezető. A tudományos tanácsadó szerint ez nem elhanyagolható mennyiség, és 

foszforterhelésből a kicsi is sok. 

Ezért sürgős szükség van az etetőanyagok használatának szabályozására, amirea BLKI kutatói már számos javaslatot tettek. 

Rovatok