Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Radnai Gyula fizikus, a függvénytáblák atyja

2021. május 27., csütörtök 13:21 | aznap frissítve

Életének nyolcvanharmadik évében, hétfőn meghalt Radnai Gyula fizikus, a magyar fizikatanítás kiemelkedő személyisége, a négyjegyű függvénytáblázatok társszerzője – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

Radnai Gyula az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán diplomázott 1962-ben, és innentől fogva egészen haláláig tanított az egyetemen. 1990-ben elnyerte az MTA fizikai tudományok kandidátusa címet.
    
Könyvszerzőként is aktív volt, legismertebb művei társszerzőként a középiskolai fizikaoktatásban évtizedeken át használt feladatgyűjtemény és a ma is alkalmazott négyjegyű függvénytáblázatok. Több könyve segítette az egyetemi fizikafelvételire történő felkészülést is, és 15 éven át ő ismertette a televízióban a fizikai felvételi feladatok megoldásait.
    
Életében kiemelt szerepet játszott a tehetségkutatás: 1988-tól haláláig vezette a Középiskolai Fizikai és Matematikai Lapok fizika szerkesztőbizottságát, és másfél évtizeden keresztül az Eötvös Loránd fizikaverseny szervezőbizottságának az elnöke volt.

Rovatok