Index Vakbarát Hírportál

Amit az indiai mutánsról feltétlenül tudni kell

2021. május 28., péntek 13:42

Nem két mutáció van benne, hanem több. Bizonyos oltások védenek ellene, de a gyerekekre veszélyesebb, és számukra egyelőre nem létezik vakcina.

Ma az operatív törzs tájékoztatóján bejelentették, hogy Magyarországra is megérkezett a koronavírus indiai variánsa. Müller Cecília két fertőzöttről beszélt, akik nem jártak külföldön, és nem tudni, hogyan kapták el a koronavírus ezen variációját. Állapotuk nem súlyos, nem kerültek lélegeztetőgépre, és egyikük már a kórházat is elhagyhatta.

A világ pár hónapja elborzadva figyeli, hogy ez a mutáns milyen pusztítást végez az 1,3 milliárd lakosú Indiában, ahol példátlanul súlyos járványügyi helyzetet teremtett a villámgyorsan terjedő vírus: a kórházi ellátórendszer összeomlott, elfogyott az orvosi oxigén, a holttesteket nemegyszer az utcákon tárolták.

Az indiai variánst, vagyis a B.1.617 változatot 2020. október 5-én mutatták ki először Maharashtrában.

Három változata ismert, az elsőnek azonosított B.1.617.3 a legkevésbé elterjedt, szemben a tavaly decemberben azonosított B.1.617.1 és B.1.617.2 változattal. Az indiai variáns a E484Q és L452R mutációkat tartalmazza, emiatt megjelenése után nem sokkal kettős mutáns néven vált ismertté, ami csodás márkanév, de félrevezető, mivel több mutációt is tartalmaz. 

Az indiai dupla mutánssal való fertőzöttség speciális tünetekkel is járhat:

Az indiai tapasztalatok azt mutatták, hogy a betegek között nőtt a fiatalok aránya, de több volt a tünetmentes fertőzött. Mindez csak a jéghegy csúcsa volt, mert az 5–14 éves gyerekek között közel kétszeresére nőtt a fertőzöttek aránya: százezer gyerekből hatszázan kapták el.

Az indiai változat gyermekeknél hosszan tartó lázat, vérnyomásesést vagy akár a vérkeringés összeomlását, valamint több szervet, illetve szervrendszert (szívet és vérkeringést, gyomor- és bélrendszert, vesét, vérképző szerveket, bőrt, illetve idegrendszert) érintő gyulladásos tüneteket okozott.

Az eddigi ismeretek szerint a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyaga véd az indiai változat ellen, de ezekkel nem oltanak 12 év alattiakat.

Az B.1.617 a kontinensen Nagy-Britanniában jelent meg először. Ott csütörtökön 3542-vel nőtt a fertőzöttek száma – 75 százalékuknál az indiai mutánst mutatták ki.

(Borítókép: ügyeletes figyeli az intenzív osztályon lévő beteget monitoron Bangkokban 2021. május 11-én. Fotó: Athit Perawongmetha / Reuters)

Rovatok