Index Vakbarát Hírportál

Hogy félreértés ne essék: a Tesla nem önvezető

2021. június 4., péntek 10:33

Justin Bieber zenéje, néhány korty sör, kellemes autózás a sztrádán. Kell ennél jobb buli? Eközben azonban épp csak a kormánykerék mögött nem ült senki.

Három fiatal a TikTok közönségét akarta elkápráztatni egy Teslában – ez ugyan sikerült nekik, de még többen voltak azok, akik megdöbbentek a látottakon.

Ők hárman az üléseikben ütemesen rázták magukat a zenére, sörös doboz a kezükben, a Tesla pedig „kijelölt sofőr” üzemmódban suhant a pályán. A műszerfal 65 mérföld/h-s (105 kilométer/h-s) sebességet jelzett ki.

„Ittasan vezetni hülyeség, de az is hülyeség, ha iszol, és hagyod, hogy az autód vezessen helyetted… ahogy ezek az idióták is bizonyítják” – ezt a megjegyzést fűzte a népszerű TMZ a látottakhoz, majd hozzátette: „A bohócok nyilvánvalóan nem olvasták el a használati útmutatót!”

A klipet közel kétmillióan „lájkoltak” és több mint százezren osztották meg. Ez csak egy a sok hasonló, az AFP által vizsgált, a közösségi médián megosztott videó közül.

Az ilyen VISELKEDÉS teljesen törvényellenes.

Fittyet hány az autógyártó utasítására, amely a honlapján azt írja: a Tesla vezetéstámogató rendszere „kizárólag figyelmes sofőrrel való használatra készült, aki kezét a kormányon tartja, és készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban átvegye az irányítást”.

In a boozy joyride captured for TikTok and with a Tesla serving as the "Designated Driver," three young men dance in their seats, beers nearby, as the vehicle moves down the highway with nobody behind the steering wheel https://t.co/zvOj947KbF pic.twitter.com/HKSkvb0O5g

— AFP News Agency (@AFP) May 30, 2021

A Tesla a jármű sebességét a környező forgalom sebességéhez igazító és sávtartó Autopilot rendszere mellett a „teljes önvezetési képességnek” nevezett rendszerét is felkínálja. Ez a többi között segíti az autó parkolását, manőverezését egy szűk parkolóhelyre, illetve az onnan történő ki- és bejutását, valamint az autó irányítását egy autópálya fel- és lehajtóin.

Ugyanakkor a Tesla figyelmezteti a vezetőt, majd végül kikapcsolja az önvezető rendszert, ha a vezető biztonsági öve nincs becsatolva, vagy ha a vezető kezét nem érzékeli a kormánykeréken.

A rendszer átverhető

A védelem azonban kevésnek bizonyul azokkal szemben, akik eltökélték, hogy visszaélnek a jármű képességeivel. A Consumer Reports közzétett egy videót, amelyben egy minden hájjal megkent tesztelő könnyedén rászedett egy Teslát, hogy guruljon az úton, miközben senki sem ült a kormánynál.

„Az idióták idióták maradnak. Meg fogják találni a módját, hogy becsapják a rendszert. Ez nem a Tesla hibája. Egy csomó más kütyüt is tehetnek ide, de az emberek mégis csak legyőzik” – üzente egy magát Piszkos Teslának nevező youtuber.

Az Autopilot nem jelent önvezetést

Maga a gyártó nem eléggé egyértelmű, még ha a szabályok betartására is utasítja a felhasználó. Zavaros terminológiát használ vezetéstámogató programjában, a cégvezető Elon Musk pedig nagy ívű technológiai ígéretekkel áltatja a potenciális vásárlókat.

Az év elején azt jósolta, hogy a Teslák 2021-re elérik az ötös szintű autonómiát, vagyis a teljes önvezetést. 2015-ben a milliárdos még azt prognosztizálta, hogy a cél két éven belül elérhető.

„Egyes vállalatok óvatosabban hirdetnek, mint mások” – hangoztatja Andrew Kun, aki a New Hampshire-i Egyetemen elemzi az ember és számítógép interakcióit.

A probléma a túlzott bizalom, az a nézet, hogy a rendszer többet tud, mint amire valójában képes

– mondta Kun. Példaként említette, hogy Autopilotnak nevezik az üzemmódot, ami valójában nem az.

Halálos balesetek

Egy sor végzetes baleset vetette fel a gyanút, hogy a Tesla technológiájával visszaéltek.

Április derekán Houston közelében két ember meghalt, miután egy Tesla egy fának ütközött.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatóság előzetes jelentésében nem mérlegelte, hogy volt-e valaki a volán mögött. A helyi rendőrök szerint senki sem ült a vezetőülésben.

Egy szintén vizsgálat alatt álló, halálos kimenetelű májusi balesetben Los Angeles közelében a sofőr olyan képeket osztott meg a közösségi médiában, melyeken úgy vezette a Teslát, hogy a keze nem volt a kormányon.

Michiganban rendőrautóval ütközött egy vezetéskönnyítő Autopilot-rendszerrel vezérelt Tesla. A sofőrnek ráadásul bevonták a jogsiját. Bár az autók csúnyán összetörtek, szerencsére sem a Tesla, sem a rendőrautó utasai nem sérültek meg.

Atombiztos önvezető autót még nem sikerült kifejleszteni

Az elköltött dollármilliárdok dacára az autógyártóknak még nem sikerült teljesen autonóm járművet előállítaniuk.

A Tesla rendszere a Society of Automotive Engineers skáláján elérte a kettes szintű autonómiát, ami még messze van a teljes autonómiától.

A vezetőülésben olyan személynek kell megfelelő koncentrációkészséggel felvértezve ülnie, aki szükség esetén átveszi az irányítást.

A kaliforniai szabályozó hatóságok közölték: vizsgálják, hogy a Tesla marketingje megtéveszti-e a fogyasztókat, nevezetesen azt, megsértette-e a rendeletet, amely „megtiltja, hogy egy vállalat autonóm járműként reklámozza az eladásra vagy bérbeadásra szánt járműveket, hacsak a jármű nem felel meg az autonóm jármű törvényi és jogszabályi definíciójának” – közölte az AFP-vel az amerikai közlekedési minisztérium.

(Borítókép: Önvezető Tesla autó 2015. október 26-án Amszterdamban, Hollandiában. Fotó: Jasper Juinen / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok