Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos fizetőeszköz lehet a bitcoin Salvadorban

2021. június 7., hétfő 10:00

A kis közép-amerikai ország világelső lehet a kriptovaluta bevezetésében. A pénzügyi középkorból az űrkorba repülnének a váltással.

Nayib Bukele, a közép-amerikai állam elnöke bejelentette, hogy Salvador a világon elsőként hivatalos fizetőeszközként fogadná el a bitcoint – tudósított a CNBC. Az elnök mindezt videóüzenetben jelentette be a jelenleg is Miamiban zajló Bitcoin 2021 konferencián, amely az utóbbi idők legnagyobb, kriptovalutához kötődő eseménye.

Jövő héten a kongresszus elé terjesztem a bitcoin törvényes fizetőeszközzé tételéről szóló törvénytervezetet

– jelentette be Bukele. A fiatal, mindössze 39 éves, ambiciózus, az üzleti életből a politikai karrierre váltó államfő a legjelentősebb virtuális valuta törvényes fizetési eszközzé tételétől országa pénzügyi rendszerének modernizálását várja.

Salvadorban egyébként néhány más országhoz hasonlóan lemondtak a saját fizetési eszközről, és az amerikai dollárt tették meg az ország valutájává. A colón volt Salvador hivatalos pénzneme 1919 és 2001 között, utána jött a dollár, 8,75:1 arányban váltották át.

Salvador ezzel a lépéssel a pénzügyi középkorból a digitális űrkorba lőné fel magát. Az erősen készpénzcentrikus államban a lakosság mintegy 70 százalékának egyáltalán nincs bankszámlája és bankkártyája. Ellenben a nemzeti össztermék 23 százalékát – 2020-ban 6 milliárd dollárt – a külföldön, főképp az Egyesült Államokban dolgozó vendégmunkások hazautalásai teszik ki.

Egyes pénzügyi szolgáltatók 10 százalékos vagy nagyobb jutalékot is lecsípnek a nemzetközi utalásokból, és olykor napokat kell várni a pénz megérkezéséig. A helyzetükön így jelentősen javíthat az olcsó és gyors tranzakciókat lehetővé tevő bitcoin széles körű bevezetése.

A bitcoin bevezetésének infrastrukturális hátterét egy amerikai kis cég, a Strike vállalta, amely egy párhuzamos rendszerrel (bitcoin lightning network) teszi gördülékennyé a kriptovaluta tranzakciókat az elmúlt években kissé leterheltté vált blokkláncrendszerben.

A miami bitcoinkonferencia résztvevői üdvözölték a salvadori elnök úttörő lépését, amelytől az utóbbi hetekben 40 százalékos árfolyamzuhanást elszenvedő piacvezető virtuális valuta további térnyerését várják.

(CNBC, Gizmodo)

Rovatok