Érdekes tesztnek vetettem alá magam. Kipróbálhattam, milyen lehet annyira, már-már gusztustalanul gazdagnak lenni, hogy megengedhessek magamnak egy közel egymillió forint értékű elektromos biciklit. Arra jöttem rá, hogy a felvágós hülyegyerek-életérzés megfizethetetlen.
Alapjaiban nem vagyok egy nagy bringás. Kimondottan funkcionális biciklistának vallom magam. Ez azt jelenti, hogy munkába és haza szoktam tekerni, illetve hétvégén csak rövid, belátható távolságokra pattanok bringára. Nincs is kimondottan jó biciklim. Amit használok, azt egy barátomtól örököltem. Egy közel húsz-, de az is lehet, hogy harmincéves országúti (vagy városi?) bringáról van szó, amelynek az első villája meg is van ferdülve. Ezek után ültem fel egy rohadt drága drótszamárra, amelyről messziről üvölt, hogy elsődleges célja, hogy minél nagyobbat flexelhessen vele az ember.
A MATE márkájú biciklik közösségi finanszírozásnak köszönhetően létezhetnek egyáltalán. Az első verziót 2016-ban futtatták meg az Indiegogo felületén, ahol simán összejött rá a célul kitűzött összeg. Több mint tízezer támogató dobott össze 6,8 millió dollárt. Tehát viszonylag hamar kiderült, hogy az embereknek bejön a cucc, és veszik is, mint az állat. Két évvel később, 2018-ban jött a MATE X, amelyet már össze is lehetett csukni, illetve szélesebb kerekeket kapott, hogy fel lehessen kaptatni vele a Beverly Hills-i hegyekbe.
A legbuflákabb kinézetű verzió, a MATE X a legalkalmasabb arra, hogy a Madách tér környékén igazán nagyot tudjon villantani az ember. Ezzel lehet rajozni a streeten, miközben low rider sztílóban krúzolunk. Ezzel meg lehet jelenni a főtéren egy vad szabadtéri Club-Mate-szürcsölésre.
A vagánykodáson kívül nem nagyon tudom elképzelni, hogy mire lehet még jó. Oké, fel lehet menni vele a Sas-hegyre, esetleg a Pál-völgyi barlanghoz, mert az elektromos rásegítés simán megküldi annyira a vasat, hogy tekerés nélkül fel lehet menni a budai emelkedőkön.
És igen, a kanyarban jól fekszik. Harapja, sőt két pofára tömi az aszfaltot ez a drótszamár. Egyenes úton is kiválóan lehet vele haladni. Patentul ki van egyensúlyozva. Kényelmes. Kis „gázt” adunk, és lendkerekeskisautó-hangot hagyva magunk mögött máris úgy előzgethetünk, mint az autópályákon a seggedbe jövő, leszorító, reflektorozó bajnok audis, BMW-s, mercedeses, Skoda Superb-es arcok.
Az elektromos motor tök jól jön, amikor el kell indulni. Megkapjuk a löketünket, így már csak a kényelmes tekeréssel kell foglalkoznunk. Ott is sokat segít a plusz motoros hajtás, mert mégiscsak egy harminc kiló súlyú dögöt kell tekernünk.
Ez a szokatlan benne, hogy ugyan elektromos bicikli, mégis a bicikliút nekem idegen környezetnek bizonyult így, autók közt szlalomozgatva pedig nem éreztem azt a kecsességet és könnyedséget, amit egy városi bringa tud adni.
Nem lehet elvitatni egyetlen érdemét sem. A kinézete, a teljesítménye, hogy az elektromos motorral akár 80 km-t is lehet vele menni, hogy össze lehet csukni, ami mind tök jó... De hol, kinek és miért érne meg ez 900 000 forintot?
Ennyi pénzből már autót, motort is lehet venni. Igaz, azokra nem mondható el az, ami erről a cangáról viszont igen, hogy ha lenne feketében, akkor kicsit úgy nézne ki, mint A sötét lovagban Batman motorja.
És ezzel meg is érkeztünk a megfejtéshez, hogy talán a felvágós playboyoknak lehet ez egy játékszere, amit nem ciki kivenni a Mercedes-Benz EQC Offroader csomagtartójából.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)