Index Vakbarát Hírportál

Történelmi nap lehet a mai, megkapta az első beteg a BioNTech rák elleni kísérleti vakcináját

2021. június 19., szombat 16:23

Megkapta egy melanomás beteg szombaton a BioNTech rák elleni kísérleti vakcináját, a BNT111-et, amit a vizsgálat során egy pikkelysömör kezelésére szolgáló gyógyszerrel, Libtayóval kombináltak.

Ezt a kombinációt 120 emberen tesztelik, hogy megtudják, a két anyag együtt mennyire hatásos és biztonságos. A vizsgálatot egyébként több uniós ország is jóváhagyta, így Spanyolország, Németország vagy éppen Lengyelország. 

Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója arról beszélt, hogy sikerült bizonyítaniuk az mRNS-vakcinákban rejlő lehetőségeket a koronavírus ellen, és ezzel szeretnék az immunrendszer erejét használni a rák és a fertőző betegségek ellen is. Kiemelte továbbá, hogy a rák is globális egészségügyi problémát jelent, talán még a jelenlegi világjárványnál is súlyosabbat. 

A vállalat célja, hogy a lehető leggyorsabban kifejlessze termékcsaládját a rákos megbetegedésekre, és még több vakcina juthasson el a klinikai tesztelés végső szakaszába, hogy az oltóanyagok mielőbb piacra kerülhessenek. 

Rovatok