Index Vakbarát Hírportál

Windows 11-en futnak majd az Android-appok

2021. június 25., péntek 12:48

Android-appok, új alkalmazásbolt, integrált Teams és Xbox, illetve frissült UI vár a Microsoft új asztali operációs rendszerében.

Június 24-én délután a Microsoft bemutatta a Windows 11-et. Az operációs rendszer több változást is hoz, mind vizuálisan, mind működésében. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, de az biztos, hogy minden Windows 10-felhasználó ingyenesen frissíthet majd 11-re.

Mivel a bemutató előtt másfél héttel a rendszer egy korai verziója kiszivárgott, a vizuális újítások jelentős részéről így korábban már írtunk.

A korai verzióhoz képest a bemutatón már egy jobban átgondolt és kidolgozottabb widget menüt láthattunk, és kiderült, hogy a kereső ezentúl nemcsak lokálisan, hanem a OneDrive-ban és a weben is keres majd. A vizuális újítások közé tartozik a virtuális billentyűzet újratervezése is, mely testreszabhatóbb lett, és ezentúl megkönnyíti a 2-in-1 gépek, illetve tabletek egy kézzel történő használatát. A tablet módban történő használatot segíti az is, hogy ezentúl suhinthatunk kezünkkel a kijelzőn úgy, ahogy egy érintőpadon tennénk, a rendszer pedig értelmezni tudja a parancsot. Emellett, ha tablet módba váltunk, automatikusan nagyobb, könnyebben megérinthető ikonokat és szellősebb elrendezést kínál a Windows 11.

Fontos újítás az is, hogy a Windows 11 képes a tálcára menteni több, egyszerre használt alkalmazást és azok elrendezését a Snap Group nevű paranccsal. A Snap Groupok mellett régi törlesztése a Microsoftnak az a most a rendszerbe került funkció is, hogy a Windows megjegyezze a megnyitott ablakok méretét és pozícióját a kijelzőn. A két opció együttes használata azoknak lehet nagy segítség, akik hordozható géppel használnak külső kijelzőt, hisz így a munkahelyi monitoron használt programok és ablakok ugyanabban a formában nyithatók meg a tárgyalóban vagy az otthoni kijelzőn, így gyorsabban folytathatja ott a felhasználó, ahol abbahagyta.

Összefolyik a Windows az Androiddal és az Xboxszal

A kiszivárgó verzióból arra nem derült fény, hogy miként újítja meg a Microsoft az áruházat, amelyre igazán ráfért a vérfrissítés.

Kiderült, a semmiből építette fel a Windows 11-gyel érkező alkalmazásboltot a Microsoft, egy, a korábbinál sokkal átgondoltabb és rendezettebb formában. Az UWP mellett megjelennek a kínálatban progresszív webappok és a Win32-es alkalmazások is. De a PWA- és Win32-appok mellett az alkalmazásboltból letölthető programok számát sokkal jobban megdobja az, hogy ezentúl az androidos programok az áruházból letölthetők és futtathatók lesznek a Windows 11-en.

A Microsoftnak az Amazon Appstore biztosítja a hátteret az androidos appkínálathoz, a felhasználóknak az Amazon-fiókjukba történő bejelentkezés után lehet majd leszedni a droidos rendszerre készült applikációkat, melyek külön ablakban nyílnak majd meg, és úgy lehet majd őket kezelni, mint bármilyen más Windows programot – kitűzhető lesz a tálcára vagy Start menübe, átméretezhető lesz, osztott nézetben is lehet használni.

A hátteret az Android-appok futtatásához az Intel Bridge nevű fordítótechnológiája biztosítja, mely lényegében pont az M1 processzoros Mac gépeken futó Apple Rosetta II munkájának fordítottját csinálja. A Bridge fordításával az Intel, AMD és az ARM-alapú processzorokkal szerelt Windows gépeken x86 környezetben is működnek majd az eredetileg ARM architektúrájú mobilprocesszorokhoz tervezett alkalmazások. Arról nem beszélt a Microsoft, se az Intel, hogy az ARM-alapú Windows gépeken is a Bridge-en keresztül vagy natívan futnak-e majd az Android-programok, és arról sem esett szó, hogy milyen minőségben működnek majd a zöld robotos appok. A demón a TikTok segítségével mutatták be, hogy milyen lesz az androidos programok használata ablakokban.

A Microsoft az áruházfrissítéssel egy kis fricskát mutatott az Apple-nek és a Google-nek is.

A redmondi cég ezentúl engedélyezi a fejlesztőknek, hogy saját fizetési rendszerüket implementálják a programjaikba, és saját tartalomelosztó-hálózatukat használják. Így bizonyos esetekben nem kell részesedést fizetniük a fejlesztőknek a Microsoft felé. Bizonyos esetekben, mert az új irányelv a játékokra nem vonatkozik, a legtöbb bevételt termelő programokból továbbra is kéri majd a Microsoft a saját 12 százalékát.

Lévén a Windows a legnagyobb számítógépes játékplatform, tovább bővítik a játékosok számára elérhető funkciókat az Xboxból hozott újításokkal. Ilyen lesz a Windows 11-ben a Superior Graphics névre hallgató automatikus HDR mód és a Direct Storage API, amivel a játékok adatait egyből a GPU memóriájába küldi a rendszer, így gyorsabban és folyamatosabban tölti majd be a textúrákat a program. Mélyebb Windows-integrációt kap az Xbox appban az Xbox Game Pass és a Microsoft játékstreamingje, az xCloud is.

Beköltözik a rendszerbe a Microsoft Teams, búcsúzik a Skype

A Windows 11 előre telepített programjai között szerepel a Microsoft Teams. A programot a cég alapértelmezettként kitűzi a tálcára, hogy a felhasználók könnyebben és gyorsabban elérjék munkatársaikat, családjukat vagy barátaikat. Ellenben a Skype, mint integrált és alapértelmezett program, kikerül a Windows 11-ből. Aki továbbra is használni akarja majd a hívóprogramot, annak lesz rá lehetősége, de külön le kell majd töltenie az áruházból hozzá a Skype-ot, nem fogja megtalálni úgy, mint ahogy a Windows 10-ben volt.

Kisebb frissítések, ingyenes upgrade

A Microsoft azzal zárta konferenciáját, hogy elmondta, megoldották a frissítéscsomagok méreteinek csökkentését. A Windows 10 update-ekhez képest 

akár negyven százalékkal is kisebbek lesznek a Windows 11-hez érkező frissítések.

A rendszerhez pontos megjelenési dátum egyelőre nincsen, a fejlesztő azt mondta, hogy még az idei ünnepi időszakig, tehát karácsony tájékáig tervezi kiadni a stabil Windows 11-et. Azoknak, akik Windows 10-zel rendelkeznek, a 11-es frissítés ingyenes formában lesz elérhető, ha a hardver elég hozzá.

A Microsoft 2012 a Windows 8 bemutatása óta először végzett egy nagyobb frissítést a támogatott processzorokat illetően. AMD Ryzen 2000, illetve második generációs EPYC a minimum a Windows 11-nek, inteles oldalon pedig nyolcadik generációs Intel Core-nál, vagy Apollo Lake-nél újabb Pentium és Celeron CPU kell majd. A Windows 11 által támogatott processzorok teljes listája a Microsoft oldalán elérhető.

Az alapvető rendszerkövetelmények változásában nem csak az újabb processzorok iránti igénye van a Windows 11-nek. Új az is, hogy 2023 januárjától kezdve az asztali PC-ken kívül az összes Windows 11-es gépben kötelező lesz az előlapi kamera.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok