Adott egy pásztor és egy tudós, akik egy 320 birkából álló nyájról beszélgetnek. Az Ökológiai Kutatóközpont által bemutatott háromórás film meditatív állapotba helyez és olyan tudásról lebbenti fel a fátylat, aminek kevesen vannak birtokában.
Olyan csemegét dobott a világnak Sáfián László juhász és Molnár Zsolt tudós, etnoökológus a slow tv műfaj rajongóinak, ami nemcsak különleges, de hiánypótló is. Napvilágot látott ugyanis egy érdekes, műfajon kívüli dokumentumfilm, mely az Egy délután a legelőn Sáfián László juhásszal címet viseli. A háromórás alkotás az Ökológiai Kutatóközpont gondozásában, Karácsony Sándor operatőr közreműködésével készült. A felvételek Kelet-Magyarországon születtek, méghozzá tavaly, és három kameraállásból rögzítették 320 birka és pásztoruk néhány óráját. A monstre alkotás erénye, hogy az egyik kamera gépen száll a nyáj fölé, ez a nézőpont pedig még élvezetesebbé teszi az alkotást.
Molnár Zsoltnak nem ez az első ilyen filmje. Máté János gulyással is készített hasonlót, és ekkor dolgozta ki a módszert. Lényege, hogy úgy legeltessen a juhász, hogy a kamerák ne zavarják se a jószágot, se a pásztort, utóbbinál alapfeltétel az is, hogy ne produkálja magát, hiszen nem egy naplementés-pásztorromantikával operáló imázsfilm előállítása a cél.
Az alkotás további izgalmát az adja, hogy az abban látottakat úgy kommentálják a szakértők, mintha egy biliárdmérkőzést vagy Forma–1-es futamot néznénk. Ezt Molnár Zsolt úgy finomítja, „az egész inkább olyan, mintha egy focimeccset néznénk, ahol utólag a csapatkapitány mondja el, mit miért csinált a kutató, vagyis ő, aki kérdésekkel, kommentárokkal segíti az értelmezést.”
Szó kerül a filmben pásztorkutyáról, azok munkamódszereiről, a kolompok informatív csilingeléséről, a birkák oroszlánformára nyírásáról, itatásról, a legelendő menüről, zsivány birkákról, betanított vezérürükről, félholdba rendeződésről, a hanggal terelés titkairól és sok egyébről. A film nézése a kolompok és csengők állandó csilingelése, a pásztor orgánuma és az értő kérdezés miatt meditatív állapotba helyezi a nézőt.
– Molnár Zsolt kutató: Na, neki is indultatok, miért kellett ennyit szólongatnod őket, kutyával nem lett volna egyszerűbb?
– Sáfián László pásztor: A vezérürüket azért tartom, mert velük kíméletesebben indulnak meg annál, mint ha kutyával töretném ki őket. Kimozgatni kell a juhot a fa alól, nem kikutyázni, az előbbi esetén ugyanis nincsenek stressz alatt.
Hogy a film afféle utolsó mohikán bemutatására vállalkozik-e, a tudós válasza határozott nem. A Föld szárazföldjeinek 40 százalékán csak legeltetéssel lehet élelmet előállítani, ezt a munkát világszerte 300 millió pásztor koordinálja. Magyarországnak is félmillió hektár legeltetésre alkalmas és hasznosítható területe van, közérthetőbben az ország 5 százaléka legeltethető. Hazánkban a pásztorok becsült mennyisége 500 körüli.
Molnár Zsolt szerint nincs vége a pásztoréletmódnak, egy ilyen narratívával határozottan leírnánk a jövőt. A film azt kívánja jelezni, hogy
a pásztorok tudására szükségünk van a természettel együttműködő emberi élethez, mert ők ismerik, hogyan lehet fűből tejet és húst előállítani. Ez pedig fontos az emberiség túléléshez.
Hogy van-e jövője a pásztorkodásnak, az egyértelműen társadalmi döntés. „A szürkemarha, illetve a mangalica létéről már döntöttünk” – húzza alá a tudós, aki tudatosan választotta maga mellé Sáfián Lászlót a cél érdekében, hiszen filmje főszereplője így egy elkötelezett, pásztor felmenőkkel és sokgenerációs tudással rendelkező személy lett, akinek lénye és finom humora a társadalmi kérdés eldöntésében segíthet.
„Mi kutatunk és publikálunk, utóbbi egyik formája a film, és az tisztán látszik, hogy a film révén több embert elérünk, mint tudományos publikációkkal, másként most mi sem beszélgetnénk. Döbbenetes eredmény, hogy az emberek alig két hét alatt eddig 3600 órát töltöttek el azzal, hogy megnézzék a filmet, 13 000-en kezdtek bele, átlag 15 percig nézték, a 6-7 százalékuk pedig végig is nézte, ami messze meghaladja a várakozásokat” – mondja Molnár Zsolt.
– Sáfián László, pásztor: Van tudatosság az indításban, fontos, hogy ne egyben engedjük őket rá a kútra, hagyjuk őket inni és szépen leforogni a vízről, így nem keletkezik túltaposás. A helyzet az, hogy most megint ki lettek forgatva a járásukból. Ők tudják, hogy most salmeggyet kellene legelniük. Lesz is majd ebből egy komoly sértődés, hogy ez kimarad a napból.
Hogy milyen egy sértődött birka, nem derül ki, de nem is ez a fő útravaló. Mindenki számára más és más. A húsevő, a kutyatartó, a diák, a tanár, az orvos, a jószágtartó gazda más-mást visz magával a filmből. A lelkipásztoroknak is segíthet mélyebben megérteni, miért nyáj a gyülekezet, sokak számára kiderül, hogy a birka nem buta állat, inkább türelmes. Nem titok többé, hogy ennek az állatnak remek memóriája van, hogy alkalmazkodó, közösségi lény, amely sokat feláldoz a közjó érdekében a saját akaratából.
A pásztor maga is tanult a filmből. Elmondása szerint olyan szépen, „távolról”, „egyben szólva” még sose hallotta a kolompjait és csengőit, mint a film első órájának vége felé, illetve életében először látta felülnézetből a nyáj mozgását. Azt is mondta, hogy mostantól még jobban figyel arra, hogy a nyáj hátulja se mozogjon annyira, a hátuljáró juhok is lassan haladva, jól tudjanak legelni. Merthogy a lényeg az, hogy estére mindannyian jóllakjanak!
(Borítókép: Jenei Boldizsár)