Index Vakbarát Hírportál

Kína beszáll, új űrverseny indul a Marsra

2021. június 29., kedd 21:15

Kína komolyan veszi a technológiai versenyt az űrben is.

Kína 2033-ban tervez embert küldeni a Marsra – jelentette a kínai állami Global Times. A menetrendről a Kínai Hordozórakéta-technológiai Akadémia feje Wang Xiaojun beszélt az orosz GLEX 2021 űrkonferencián. 

Ez azt jelenti, hogy egy új űrverseny elején járunk, tekintve, hogy az Egyesült Államok szintén 2033-ra tervezett először emberi Mars-utazást.

A kínai menetrend a következő: először robotikus szondát küldenek a vörös bolygóra, amely talajmintákat gyűjt és helyet keres egy bázisnak. A következő lépésben érkeznének az űrhajósok, akik bázist építenének. Ezt követően egész űrhajó flotta jönne-menne a Mars és a Föld között miközben nagyszabású építkezésekbe kezdenének.

Wang elmondta, hogy a jövőben várhatóan nukleáris meghajtást használnak majd, ami jelentősen csökkentheti az űrutazás idejét.

Említette továbbá, hogy egy „űrlétra” rendszer építésén gondolkodnak, amelyről annyi derült ki, hogy szén-nanocsövekből és űrállomásokból állna, továbbá 4 százalékára csökkentené a Holdra jutás költségeit.

Nagyon belekezdtek

A kínai űrhivatal az amerikaiakkal egy időben juttatta Tianwen-1 szondáját a Marshoz, amelynek leszálló egysége a Csu-zsung rover jelenleg is a bolygó felszínét kutatja. Ezzel párhuzamosan megkezdték második űrállomásuk építését, ahova nemrég érkeztek meg az első űrhajósok.

A kínai elnök Xi Jinping az űrhajósokat köszöntve elmondta, hogy tágabban értelmezett technikai versenyben vannak az Egyesült Államokkal, és ezen belül kitüntetett szerepe van az űrkutatásnak.

(CNBC, Global TimesInsider, TNW)

Rovatok