Ötven éve történt a Szojuz–11 tragédiája. Az első űrállomásról indultak haza a szovjet űrhajósok, akik közül senki sem élte túl a visszatérést.
1971. június 29-én tért vissza a Földre a Szojuz–11, fedélzetén három halott űrhajóssal. Az automatikus leszállás hibátlan volt, és a földi irányítás úgy tudta, minden rendben, amíg az űrhajót felkutató egység ki nem nyitotta a kapszulát. Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev halála a szovjet űrkutatás egyik nagy tragédiája volt, egyúttal máig ők hárman az egyedüliek, akik a világűrben vesztették életüket.
A Szojuz–11-et 1971. június 6-án lőtték fel Bajkonurból. Célja a Szaljut–1 volt. Az űrállomás első látogatója a Szojuz–10 űrhajó lett volna, de az automatikus irányítás tervezési hibája miatt több próbálkozás után sem tudtak az űrállomáshoz kapcsolódni, és küldetésüket végül lefújták.
A Szojuz–11 eredeti csapatát négy nappal az indulás előtt lecserélték, mert röntgenkép alapján úgy tűnt, hogy Valerij Kubaszov tuberkulózisos. Kubaszov ekkor másodszor kerülte el a halált. Először akkor, amikor a Szojuz–2-t végül nélküle indították el, és utóbb kiderült, hogy a Vlagyimir Komarov halálát okozó Szojuz–1-hez hasonlóan hibás volt a ejtőernyő-kibocsátást érzékelő szenzor. Kubaszov ezt is és a tuberkulózist is megúszta, és a szovjet űrprogram nagy túlélőjeként utoljára a Szojuz–36 fedélzetén repült az űrbe az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal. De térjünk vissza a küldetéshez!
Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev a Szojuz–11 fedélzetén végül sikeresen csatlakoztak a Szaljut–1-hez, ahol 23 napot töltöttek kísérletekkel. Egyebek között optikai eszközöket és nukleáris rakéták indítását jelző infravörös érzékelőt teszteltek.
A vizsgálat megállapította, hogy a tragédiájukat az okozta, hogy a visszatéréshez készülve az űrállomás és a Szojuz–11 szétválásakor az egyik szellőztetőszelep hibásan kinyílt. Pacajev űrhajós megpróbálta kézzel bezárni a szelepet, de nem járt sikerrel. Az űrhajósok, akik nem viseltek szkafandert, pár perccel később megfulladtak.
A tragédiát követően a szovjetek újratervezték a Szojuz űrhajót, és két évig nem is indítottak embert az űrbe. A Szaljut–1-et többé nem tudták feltankolni, így fél évvel később
a légkörbe irányították, és megsemmisítették.
A Szovjetunió az amerikai holdra szállást követően állította le saját Hold-programját, és nyergelt át űrállomások fejlesztésére. A Szaljut–1 a szovjet űrprogram és a világ első űrállomása volt. Alapját az 1964-ben tervezett katonai űrállomás, az Almaz OPS képezte. Összesen hét Szaljut-állomást állítottak pályára, ezek közül öt civil, kettő katonai célokat szolgált, további kettő pedig felbocsátás közben megsemmisült. Az utolsó kettő modulként folytatta: az egyik Mir űrállomásban, a másik Zvezda modul néven ma is a Föld körül kering, a Nemzetközi Űrállomás részeként.