Reagált a Pentagon ufójelentésére a volt űrhajós, Bill Nelson, aki a most nyilvánosságra hozott ufójelentés titkosított verzióját is ismeri.
A CNN-nek adott interjút a NASA vezető igazgatója, Bill Nelson. A korábbi szenátor és asztronauta állítja, olvasta a Pentagon által a napokban nyilvánosságra hozott ufóakták egy titkosított változatát, mely szerinte igazolja a haditengerészet pilótáinak állításait a gyorsan mozgó, azonosítatlan repülő tárgyról.
Mint arról írtunk, a Pentagon által közreadott dokumentumban 144 olyan, emberek által jelzett „azonosítatlan légi jelenség” észleléséről van információ, melyből nyolcvanat több érzékelő is megerősített. Nelson állítása szerint arra kérte a NASA tudósait, hogy komolyan foglalkozzanak az észlelésekkel. Szerinte ugyanis aggodalomra ad okot az is, ha nem földön kívüli tárgyakat láttak, hisz az ismeretlen repülők lehetnek az Amerikai Egyesült Államok riválisainak katonai fejlesztései is.
A NASA jelenleg is foglalkozik az intelligens élet és civilizációk kutatásával az univerzumban, egyelőre találat nélkül. A tervek szerint idén ősszel új eszköz is segíti majd a kutatást, a James Webb-űrtávcsövet novemberben indíthatják útjára.
Egyedül vagyunk-e az univerzumban? Személy szerint úgy vélem, hogy nem
– felelte Nelson az intelligens földön kívüli életről szóló kérdésre.
A James Webb-űrteleszkóp a 6,5 méteres fő tükrével tovább segíti majd a távoli galaxisok és csillagok fényéből származó képek alapján a kutatást.