Index Vakbarát Hírportál

Megoldódhat az egyik legnagyobb tengeri rejtély

2021. július 6., kedd 06:44

Expedíció indul jövőre a sarkkutató Ernest Shackleton Endurance nevű hajójának felkutatására, amely 1915-ben süllyedt el a Weddell-tengeren − adta hírül az MTI. A hajó holléte az egyik legnagyobb tengeri rejtély azóta, hogy a hajó 1915-ben a déli-sarki jég fogságába került és elsüllyedt.

A nagyszabású tudományos expedíció arra vállalkozik, hogy felkutassa a roncsot, felmérje az állapotát, és lefilmezze. Az Endurance22 jövő év elején indul útnak egy jégtörő hajóval. Az expedíción nemzetközi tudóscsapat vesz részt, tagjai egyúttal a jeget és a klímaváltozás hatásait is tanulmányozzák.

Az Endurance22 expedíció a dél-afrikai SA Agulhas II hajóval indul útnak, amely nagy teljesítményű jégtörőkkel van felszerelve. A kereséshez víz alatti kutatójárműveket is használnak, amelyeken érzékelők, reflektorok és kamerák is vannak.

Mensun Bound, az expedíció vezetője két éve, 2019-ben már indított egy kutatást az Endurance után, de azt a vállalkozást a szélsőséges időjárás miatt le kellett fújni. A szakember szerint a globális felmelegedés az Antarktiszon rendkívül elszomorító, az olvadó jég javította az esélyeket a hajóroncs felfedezésére.

Shackleton jég közé szorult hajója hónapokig sodródott, mielőtt a jég összeroppantotta volna. A hajó legénységének több tagja jégtáblákon úszva jutott el a lakatlan Elefánt-szigetre, Shackleton és öt társa pedig egy bálnavadászhajón érte el a Déli-Georgia szigetet. Végül mindannyian megmenekültek. Az Endurance a feltételezések szerint több mint 3000 méter mélyen fekszik, és bár a hajó összetört, valószínűleg jó állapotban maradt fenn a faanyag a rendkívüli hideg, a fény hiánya és a relatív oxigénhiány miatt.

(Borítókép: Az oldalára dőlt Endurance. Fotó: Frank Hurley / Scott Polar Research Institute University of Cambridge / Getty Images Hungary)

Rovatok