Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk is ott lehet a Virgin Galactic űrturistái között

2021. július 12., hétfő 15:40

Ha már Richard Branson megelőzte őt a milliárdosok űrpárbajában, legalább leteszteli a konkurencia szolgáltatását. A SpaceX tulajdonosa nem tervez utazást a saját cége járatain, de a Marsra azonban kiruccanna.

Történelmet írt július 11-én Richard Branson, amikor cége, a Virgin Galactic szuborbitális repülőgépével az első, utasokkal végzett tesztrepülésen elérte az űr határát a VSS Unity-vel.

A Virgin Galactic a sikeres éles tesztet követően jövő évtől tervezi a korábban jegyet váltó utasok szállítását. Fejenként 250.000 amerikai dollárba, azaz 75 millió forintba kerül az ötperces űrugrás. A korábban már jegyet váltók között szerepel például a legendás pilótanő, Wally Funk, de a legfrissebb hírek szerint Branson egyik kereskedelmi űrutazással foglalkozó riválisa, Elon Musk is. A brit The Sunday Times értesült róla, hogy a SpaceX feje, Elon Musk tízezer dollárért,

azaz közel hárommillió forintért foglalt magának egy jegyet a Virgin Galactic egyik járatára.

A repülés időpontja nincs egyelőre meghatározva, ahogy a jegy ára sem. Utóbbi negyedmillió dollárról indul és akár félmillióig is drágulhat. Branson a lapnak adott interjúban megerősítette az értesülést, s hozzátette, Elon Musk a barátja, így reméli, egy napon ő is utazhat a SpaceX egyik űrhajóján.

Musk egyébként a július 11-i éles tesztet a helyszínről, az új-mexikói Spaceport Americából kísérte figyelemmel.

Miért nem saját űrhajóján repül Elon Musk?

Richard Branson a Virgin Galactic járatain bárkit felvisz az űr határáig 5 percre, Elon Musk és a SpaceX azonban ennél távolabbra lő. A SpaceX a Föld körüli pályára állítással és a Nemzetközi Űrállomásra történő utas- és teherszállítással foglalkozik. Eddig három alkalommal szállítottak hivatásos asztronautákat az ISS-re, a tervek szerint ezt jövőre folytatják, és megnyitják az utat a gazdag civilek előtt is.

Ennek azonban ára van. A szervezés, a szállítás és a szállítmányozás az ISS-re történő utazás esetén utasonként tízmillió dolláros nagyságrendű összegbe kerülhet, melyről ebben a cikkben írt az Index bővebben.

Musk egyelőre nem tervez saját vállalatának egyik járatán sem utasként részt venni, viszont korábban azt nyilatkozta, amennyiben készen áll egy Marsra induló misszió, azon ott lesz. Ezzel pedig megnyerné a privát űrkutatás presztízsversenyét.

(Borítókép: Elon Musk és Richard Branson. Fotó: David Livingston / Getty Images / Eric McCandless / Walt Disney Television / Getty Images)

Rovatok