Index Vakbarát Hírportál

A marshelikopter a víz lehetséges nyomait fotózta

2021. július 13., kedd 16:55

Homokcsapdák felett repülve, több mint fél kilométert megtéve, megelőzte a marsjárót az Ingenuity.

A Ingenuity július 5-én végzett újabb marsi repülésével felderítést végzett a NASA Perseverance marsjárónak, és lefotózta a Jezero kráterben lévő terepviszonyokat. A helikopter egy Séitah nevű, homokdűnék borította terület felett repült, amit a hatkerekű rover dél felől megkerül, nehogy elakadjon a futóhomokban.

A Perseverance marsjáró nemrég tesztelte automata navigációs funkcióját, ami mesterséges intelligencia segítségével teszi lehetővé a szondának, hogy nagyobb távolságokat tegyen meg beavatkozás nélkül. A földi irányítók leginkább a homoktól tartanak, mert a helyenként térdig érő finom anyagban végzetesen elakadhat a kéttonnás jármű.

Új rekord

A kilencedik repülés volt az Ingenuity eddigi leghosszabb útja: 625 métert tett meg, és megelőzte a Perseverance marsjárót.

A NASA vörös bolygó körül keringő MRO szondája fedélzeti kamerájával legfeljebb csak egyméteres sziklákat tud felismerhetően fotózni, így az Ingenuity 10 méteres magasságból készített színes fotói korábban ismeretlen részletgazdagságú képeket adnak a Mars felszínéről.

A helikopter a dűnéken túl beazonosított egy „Kiemelkedő Sziklák” nevű helyet, ami a tudósok szerint vizet a felszín alá juttató hasadékrendszer része. Mivel a Perseverance szonda fő küldetése a marsi élet keresése, ez a terület elsődleges célpont kutatófúrások és talajminták gyűjtésére.

(NASA)

Rovatok