Index Vakbarát Hírportál

A Blue Origin rakétája megkapta az engedélyt, hogy utast vigyen az űrbe

2021. július 14., szerda 11:01

Jeff Bezos cége is tarthat legénységgel a fedélzeten tesztrepülést.

Kiadta az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) az engedélyeket a Blue Origin New Shepard rakétájának július 20-i, emberekkel a fedélzetén történő kilövéséhez.

Mint arról már írtunk, a tervek szerint a milliárdos Jeff Bezos testvérével, Wally Funkkal és egy egyelőre ismeretlen negyedik személlyel július 20-án, az Apollo–11 holdra szállásának 52. évfordulóján saját cégének rakétáján, a New Shepardon készül szuborbitális repülésre. A texasi Van Hornból induló űrjárathoz már csak a Szövetségi Légügyi Hivatal engedélye kellett, amit a hatóság a rakéta aprólékos vizsgálata után július 12-én megadott.

Így a tervek szerint a New Shepard jövő hét kedden, július 20-án magyar idő szerint 15 órakor indul el az űr határára, 100 kilométeres magasságba, hogy ott egy rövid időt töltsön utasaival, majd visszatérjen a Földre. A Blue Origin, hasonlóan a Virgin Galactic első repüléséhez, online közvetíti majd a tesztet, élő adásban, magyar idő szerint 13:30-tól.

A Blue Origin eddig összesen 15 alkalommal tesztelte rakétáit, a július 20-i repülés lesz azonban az első, amiben legénység is részt vesz.

A 18 méter magas New Shepard rakéta a tervek szerint 105-107 kilométer magasra viszi majd a Crew Capsule 2.0-s űrkabint, majd az utolsó rakétafokozat elérése után leválik róla, és elkezdi a visszatérést a Földre, ahol irányított függőleges landolással parkol le. Az űrkabin pár száz méterrel a rakéta maximális magassága fölé repül, majd az űr nemzetközileg elfogadott határát jelölő Kármán-vonal felett tölt néhány percet, ahol az utasok a 107×71 centis ablakokon keresztül megcsodálhatják az űrt és a Föld görbületét. Az űrkabin – bár vészüzemi rakéta van benne – ejtőernyők segítségével tér vissza, miután pár percet töltött mikrogravitációban.

A Blue Origin által közzétett táblázat, amelyben saját űrkabinjukat hasonlítják a Virgin Galactic repülőgépéhez:

A Szövetségi Légügyi Hivatal a kilövőállás, a környező épületek és a földi személyzet biztonságát feülgyeli, nem az utasokét, mivel a jelenlegi amerikai törvények tiltják az FAA számára, hogy az űrrepülések utasbiztonságát szabályozza. Ezzel próbálják elősegíteni a kialakulóban lévő kereskedelmi űrszektorban a minél szabadabb innovációt. A Blue Origin így, hasonlóan a Virgin Galactichoz, maga készíti fel utasait az űrugrásra, akik aláírnak egy nyilatkozatot, amelyben elfogadják és tudomásul veszik az utazással járó veszélyeket.

Richard Branson, Bezos jelenleg első számú riválisa a kereskedelmi űrkutatásban július 11-én tett legénységgel közösen szuborbitális repülőgépén sikeres tesztet, és ugrott az űr amerikaiak által elismert határáig, majd tért vissza a Spaceport America repülőtérre. Branson 16 nappal a repülés előtt kapta meg az FAA-tól az engedélyt, és állítja, hogy nem azért választotta a július 11-i időpontot a teszthez, hogy megelőzze Bezost az űrben.

Rovatok