Index Vakbarát Hírportál

Jeladót tettek egy grizzlymamára

2021. július 16., péntek 21:40

Negyven év után először sikerült biológusoknak jeladóval ellátni egy nőstény grizzly medvét az Egyesült Államokban, hogy nyomon követhessék mozgását. A biológusok ily módon akarnak többet megtudni a veszélyeztetett faj életmódjáról – adta hírül az MTI.

Az  állatot , amely három bocsával kóborolt Washington és Idaho állam határán, a szakemberek megvizsgálták és jeladós nyakörvet helyeztek rá. Eközben kicsinyei a fák közé menekültek, de amikor anyjukat elengedték és az emberek távoztak, ismét csatlakoztak hozzá. A térségben négy hímet láttak már el jeladóval 1985-ben, 2016-ban és 2018-ban, de ez az első nőstény, amelyet sikerült befogni.

A szakemberek a Selkirk-hegység egy elhagyatott térségében felállított megfigyelő kamerák felvételei segítségével találtak a ragadozóra. Az Egyesült Államok és Kanada határtérségében élő grizzlyk populációja egészséges, évente mintegy három százalékkal nő.

Jelenleg mintegy 70-80 grizzly medve élhet a Selkirk-hegységben a grizzlyk fajmegőrzésére kijelölt vadvédelmi területen, az állatok mintegy fele a határ kanadai oldalán  – mondta Wayne Kasworm biológus, az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat szakembere.

Mivel a grizzlyket veszélyeztetett fajként tartják számon az Egyesült Államokban, az állami vadvédelmi szolgálat együttműködik a szövetségi illetékesekkel szaporodásuk, vándorlási területük, élelemszerzésük, genetikájuk és elpusztulásuk okainak megfigyelésében.

Rovatok