Index Vakbarát Hírportál

Belenézne a titkosított WhatsApp üzenetekbe a Facebook

2021. augusztus 5., csütörtök 13:08

Módszert keres rá a Facebook, hogy belenézhessen a WhatsAppon keresztül küldött végpontok közötti titkosítást használó üzenetekbe anélkül, hogy azzal megsértené a titkosítást.

A Facebook célja, hogy a kétmilliárdnál is több felhasználóval bíró WhatsApp üzeneteit sikerüljön anélkül elemeznie, az ebből szerzett adatokat pedig monetizálnia anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné a felhasználók és adataik biztonságát.

Mint ismert, a WhatsApp végpontok közötti titkosítást használ, ez azt jelenti, hogy az elküldött üzenet és annak tartalma a feladótól a címzettig titkosítva van, a dekódoláshoz szükséges kód csak a két félnél van meg. Így sem az anyacég, a Facebook, sem rosszindulatú támadók nem láthatnak rá az üzenetek tartalmára.

Megoldásként a Facebook a homomorf titkosításban látja a lehetőséget, hisz ez a módszer lehetővé teszi közvetlenül a titkosított adatokon történő számítást. A cég reményei szerint a homomorf titkosítás segítségével sikeresen kinyerhető annyi adat egy titkosított üzenetből, melyeket már el lehet adni hirdetési célokra, de még nem oldja fel a titkosítást, így nem veszélyezteti a felhasználó és adatai biztonságát.

Eddig sem volt titok, hogy a Facebook a homomorf titkosítással kísérletezik, ahogy a Google, a Microsoft és az Amazon is dolgozik ezen a területen. A közösségi óriás szóvivője a The Information című lapnak azt mondta, kutatásaik és fejlesztéseik egyelőre kezdeti stádiumban vannak, túl korai lenne a bevezetésről beszélni.

A hírre a WhatsApp feje, Will Cathcart egy tweetben reagált. Ebben nyíltan tagadta, hogy a WhatsApp bármilyen hasonló módszerrel kísérletezne, hozzátéve, szkeptikusnak kell lenni minden olyan módszerrel szemben, mely azt állítja, hogy „csak a jó cél érdekében” néz bele a titkosított üzenetekbe. Mellé pedig megosztott egy vele készült július 9-i interjút (beágyazva lentebb, a szóban forgó rész 37:20-tól), melyben a homomorf titkosítás kapcsán kifejti, a WhatsApp nem tervezi bevezetését a jövőben, sőt, szigorúbb biztonsági szinteket terveznek.

Cathcart szerint nincs olyan módszer, ami megfelelően biztosítja a végpontok közti titkosítást, de közben harmadik félnek betekintést enged az adatokba. Vagy mindent lehet látni, vagy semmit, mondja a WhatsApp vezérigazgatója.

Rovatok