Index Vakbarát Hírportál

Zuckerberg víziója a jövőről

2021. augusztus 6., péntek 10:39

Dolgozni, szórakozni, barátokkal találkozni is a közösségi óriás metaverzumába járhatnánk az alapító víziója szerint.

Ha valaki olvasta Ernest Cline Ready Player One című könyvét, vagy látta a 2018-as adaptációt, a műben szereplő Oasis alapján könnyedén el tudja képzelni, mi az, amit Mark Zuckerberg szeretne a Facebookkal művelni.

A Verge-nek adott interjújában beszélt a vezető arról, hogy a közösségi hálózatot metaverzummá tervezi alakítani, amelyben lényegében élni lehet. A metaverzumról korábban már írt az Index. A kifejezés az 1992-es Snow Crash című Neal Stephenson-műből származik. A cyberpunk író egy olyan, a felhasználók által meghatározott immerzív virtuális világot képzelt el, ahol az emberek mindennapjaik során kapcsolatba tudnak lépni, ezen keresztül folyik a gazdasági élet, játékokat játszhatnak, lényegében megtehetnek bármit, amit a való életben is. A képernyőn keresztül történő passzív befogadást viszont felváltja a metaverzumban az aktív részvétel, amelyhez AR/VR-eszközöket használnak.

Ezekre feküdne rá a Facebook is. A közösségi óriás állítólag még idén piacra dobja az EssilorLuxottica tulajdonában álló Ray-Ban céggel közösen fejlesztett okosszemüvegét. Márciusban írtunk róla, hogy a Facebook 2,3 milliárd dollárt költ az Orion kódnéven futó eszköz fejlesztésére, amely az okostelefont is kiváltaná.

Ha elkészül az Orion-szemüveg, ezen keresztül telefonhívásokat bonyolíthatna le a felhasználó, élő közvetítéseket nézhetne, a környezetét és életét meghatározó információkat látna rajta. Hasonlót akart a Google is a Google Glassból, amelyet szintén a Luxottica közreműködésével fejlesztettek.

Zuckerberg szerint ha a termék sikeres, az utat nyithat a teljes kiterjesztett valóság, a metaverzum felé, írja az Engadget. Az alapító víziója szerint a Facebook a jövőben egy olyan megosztott, élhető platformmá fog átalakulni, ahol különböző közösségi élmények között teleportálhatnak a felhasználók a VR- és AR-eszközökkel. Zuckerberg úgy gondolja, az embereknek nem a világító képernyőkön keresztül kellene interakciókba lépniük egymással, hanem 3D-s módon.

A metaverzum koncepciója mint élhető online világ, ahol dolgozni, kereskedni, szórakozni lehet, már évtizedek óta ismert, de a Szilícium-völgyben az elmúlt pár évben lett felkapott téma, látva a metaverzum működéséhez hasonló elvre épülő Minecraft, Roblox és Fortnite játékok átütő sikerét. A Microsoft cégvezetője, Satya Nadella a negyedéves záróértekezleten például egy vállalati metaverzumról beszélt.

A Facebook számára a metaverzum több mint egyszerű hóbort.

A közösségi óriás tervei között már a kezdeti szakaszban szerepelnek a reklámok, amelyeket a metaverzumban lógó (vagy dolgozó) emberek látnak majd. A célzott reklámok alapjául szolgáló adatmennyiség beszerzéséhez pedig a VR- és AR-eszközök tökéletes segítséget nyújtanak. Egy ilyen eszközzel a felhasználóról jóval több és részletesebb információ gyűjthető be, ami az ebből élő Facebooknak aranybánya lenne.

A mobilon vagy böngészőben megnyitott Facebook látja, mire kattintunk, mit kedvelünk, mit mennyi ideig nézünk. Egy AR- vagy VR-eszköz ezek mellé képes lenne adatokat gyűjteni arról is, miként viselkedik a felhasználó, merre néz, merre megy, milyen reakciót váltanak ki belőle egyes ingerek – mondta a BBC-nek Verity McIntosh virtuálisvalóság-szakértő.

A McIntosh által felvázolt opciókat pedig alátámasztják Zuckerberg szavai. A Facebook-vezető állítja, üzleti modelljük nem a drága hardver árusítására fókuszál, hanem arra, hogy minél több embert ki tudjanak szolgálni minél elérhetőbb árú termékekkel. Minél több embert ér el, minél többen regisztrálnak és lépnek be a vizionált metaverzumba, annál jobban segítik a virtuális világ gazdaságának létrejöttét és működését – mondta Zuckerberg.

A Facebook a metaverzum egyszerűbb formájával már foglalkozott a 2019-es Horizon-projekt során, amelyben az Oculus szemüvegeken keresztül egy rajzfilmszerű világban találkozhattak és léphettek egymással interakcióba a felhasználók. Emellett a cég a kiterjesztett valósághoz hordozható kijelzőt és okosórát is fejleszt állítólag, ezekről egyelőre konkrétumok nincsenek. De ha megjelennek, és olyan sikerük lesz, mint az androidos készülékekből Facebook-telefont varázsoló Home-nak, akkor egyelőre nem kell aggódnunk amiatt, hogy két év múlva a posta helyett a metaverzumba kell mennünk a csekket befizetni.

(Borítókép:  David Becker / Getty Images)

Rovatok