Háromdimenziós felvételt készített a NASA Ingenuity marshelikoptere a Jezero-kráterben tizedik repülése alkalmával. A drón a Perseverance szondának készíti elő repüléseivel a terepet, tizedik küldetése pedig több szempontból is különleges volt.
Július 24-én tette meg tizedik repülő útját az Ingenuity, melynek során rekordnak számító 12 méteres magasságba emelkedett a Mars felszínéről és tíz színes fényképet készített a vörös bolygó „Kiemelkedő Sziklák” nevű részéről. Erről a helyről már korábban mi is írtunk, a különleges formájú kőzettömörülésből a tudósok arra következtetnek, hogy a hely vizsgálatával többet tudhatnak meg a marsi víz történelméről, illetve a Marson esetlegesen kialakult ősi életről.
A színes fényképekből a NASA egy háromdimenziós fotót is generált azzal a céllal, hogy az érdeklődők térhatással is megnézhessék, milyen a Mars felszíne.
Édemes egy pillantásnál több figyelmet szentelni a képnek, több szikla felületén és a sziklák között ugyanis furcsa vonalakat láthatunk. Ezeket okozhatta a marsi szél és a por, de egykoron folyó víz is, írja a NASA blogján a Perseverance marsjáró csapatának tudósa, Kevin Hand, hozzátéve, egyelőre ők sem tudják, mi okozta a kőzet csíkozódását.
Hála a marshelikopter által készített fényképeknek, a Perseverance csapata tisztább képet kapott arról, milyen felszíni körülmények között lehet majd a marsjárónak talajmintát vennie. A Perseverance-t irányító tudományos csapat fontolóra veszi, hogy kőzet- és üledékminta gyűjtése céljával fúrást indítanak a „Kiemelkedő Sziklák” egyikén, ám egy ilyen művelet hosszabb tervezést, a marsjáró részéről a végrehajtás pedig több marsi napot igényel. A földi irányítás az elkövetkező hetekben a marshelikopter által biztosított képek alapján próbálja majd meghatározni és megvitatni, hogy melyik az a pont, ami megér egy látogatást a guruló szondával.