Bizonyítékot találtak a csillagászok arra, hogy egy fekete lyuk vagy neutroncsillag belesodródott egy társcsillaga magjába, aminek hatására a csillag szupernóvaként robbant fel – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A tudósok ezt a bejelentést az Új-Mexikóban felépített, rádiósugárzást mérő nagy rádióteleszkóp-rendszer (Very Large Array) több éven át tartó égboltvizsgáló kutatásának (VLASS) adatai alapján tették

Az elméleti szakértők korábban megjósolták ezt az eseményt, de ez az első alkalom, hogy valóban látunk is egy ilyet

– mondta Dillon Dong, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója, a Science című tudományos folyóiratban a felfedezésről megjelent tanulmány vezető szerzője.

A VLA antenna rendszer 2017-ben kezdte „teljes égbolt” megfigyeléseit (Sky Survey), amelyek lehetővé teszik a tudósok számára a szupernóva-robbanások, gamma sugár-kitörések és a neutroncsillagok ütközéseinek megfigyelését, amelyeket amúgy vastag porfelhők takarnak el a látható fényű távcsövek elől.

A rendszer egy rádióhullámokat kibocsátó olyan objektumot észlelt, amely korábban nem volt ismert. Megállapították, hogy ezek a hullámok egy, a Földtől 480 millió fényévnyire lévő, csillagformáló törpegalaxis külső részéből származnak.

Az adatokból a csillagászok összeállították két nagy tömegű csillag évszázadokon át tartó haláltáncának történetét. Mint a legtöbb csillag, amely a Napnál nagyobb tömegű, ezek is bináris párokként születtek és egymáshoz közel keringtek. Egyikük jóval nagyobb tömegű volt, mint a másik, élete során gyorsabban fejlődött és szupernóvaként felrobbant. A robbanás egy fekete lyukat vagy egy szupernagy sűrűségű neutroncsillagot hagyott hátra.

Ez a fekete lyuk vagy neutroncsillag fokozatosan egyre közelebb került társcsillagához, és körülbelül 300 évvel ezelőtt belépett annak légkörébe majd megkezdte haláltáncát. Ekkor a társcsillag gázt kezdett kibocsátani az űrbe, amely kiterjed gyűrűvé, tórusszá formálódott a két objektum körül.

Végül a fekete lyuk vagy neutroncsillag bejutott a társcsillag magjához, megzavarta azt az energiatermelő magfúziót, amely megakadályozta abban, hogy saját gravitációja súlya alatt összeomoljon a magja. Amikor a mag összeomlott, a fénysebességhez majdnem azonos sebességgel bocsátott ki anyagsugarat.