Több száz alkalommal dokumentálták, ahogy a főemlősök különböző fajaiból, köztük az emberszabásúak közül is származó egyedek magukkal cipelik halott kicsinyeiket. Napokig, vagy akár hetekig is hordozzák utódaik maradványát, egészen addig, amíg az apró test bomlásnak nem indul vagy mumifikálódik. Egy új tanulmány bemutatta, a megrázó viselkedésforma sokkal gyakoribb, mint azt a kutatók korábban gondolták.
Elkészült az első átfogó kutatás, melyben 400 dokumentált esetet hasonlítottak össze, melyek mindegyikében 50 majomfaj valamelyikéből származó nőstények hasonlóan viseltettek halott utódaik iránt, mintha azok még élnének, írja a Live Science. A vizsgálat során létrehozták az eddigi legnagyobb adatbázist a témában, ennek segítségével pedig sikerült olyan faktorokat megállapítani, melyek közrejátszanak az állatok viselkedésben. Például a szülő és az utód életkora, illetve a kölyök halálának hirtelensége és oka meghatározó elem abban, miként reagál az anya.
Mivel a holt utódaikat magukkal cipelő majmokról már az előző század elején is készültek tudományos feljegyzések, így a kutatók 1915 és 2020 közötti megfigyeléseket gyűjtöttek össze, ez alapján dolgoztak. A tanulmány egyik szerzője, Elisa Fernández-Fueyo primatológus, a UCL antropológiai szakának végzős hallgatója elmondta, a vizsgált főemlősök, majmok, fülesmakik és más makifélék 80 százalékánál megfigyelték a viselkedésformát. Leggyakrabban az emberfélékről (csimpánzok, gorillák, orangutánok) és cerkófélékről készült a százéves intervallum során feljegyzés, s a megfigyelések alapján ezekbe a családokba tartozó állatok hordozták magukkal leghosszabb ideig halott utódaikat.
Legszemléletesebb példaként Fernández-Fueyo egy 2020 márciusában készült dokumentációt hoz fel, melyben tizenkét vadon élő páviánról írnak, amelyek tíz napon keresztül tartották maguknál kicsinyeik tetemét. Ugyanakkor vannak olyan majmok is, például a makiszerűek, melyek ugyan nem hordják magukkal a hullákat, ám más módon kifejezik gyászukat. A gyász egyébként nem ismeretlen a majomvilágban. Két éve az Index is írt róla, hogy a BBC természetfilmes dokusorozatának, a Spy In The Wildnak forgatásán a megfigyelésére szánt műmajmot halott társuknak nézték a hulmánok, ezért gyászolni kezdték.
A kutatás készítői szerint több lehetséges magyarázat van arra, miért nem adják fel kicsinyük hordozását annak halálát követően sem az anyamajmok.
Közrejátszhat még az érzelmi kötődés is. „Bizonyított, hogy az anya és az utód kapcsolata érzelmi alapokra épül a majmoknál. Élő majmok vizsgálata mutatta meg, hogy szorongást, stresszt vált ki az anyából, ha elválasztják kicsinyétől” – magyarázta Fernández-Fueyo a Live Sciencenek. Ez részben megmagyarázhatja azt is, miért nem válnak meg a holttesttől bizonyos majmok. A megfigyelések szerint a még nem elválasztott utódok maradványait hosszabb ideig hordták magukkal az anyák, mint az idősebb, s már önállóbb utódokét. A főemlősök között dokumentálták azt is, hogy azok a majomszülők kiáltásaikkal a stressz jeleit mutatták, melyektől elvették, vagy melyek elhagyták halott kicsinyüket.
A kutatók ezekből arra következtetnek, hogy a holttest hordozása a veszteség és a stressz feldolgozásának egyik módja a majmoknál.
Fernández-Fueyo szerint további adatgyűjtés és kutatás szükséges a majmok halállal kapcsolatos cselekedeteinek megértéséhez. Amennyiben ugyanis nem csak az ösztönös reakciók, hanem a feltételezett érzelmek is alakítják a majmok viselkedését, az jelentős hasonlóságot mutatna az emberi gyásszal, mondta a primatológus.