Először 2017-ben lebegtette meg az összehajtogatható laptop koncepcióját a Lenovo, rá két évre prototípust, 2020-ban pedig már piacra szánt eszközt prezentáltak. Ez lett a Thinkpad X1 Fold, drága presztízstermékként a világ első összehajtható PC-je a világ legnagyobb PC-gyártójától.
Az egész gép és felhasználási módjainak koncepciója a félbehajtható, 13,3 hüvelykes pOLED-kijelző köré épül.
Soknak tűnik? Tényleg az, a Lenovo nagyot vállalt az X1 Folddal, amikor megpróbáltak létrehozni egy mindenest. Ez részben sikerült, az előbb felsoroltakra képes a gép, viszont a félbehajtható kijelző oltárán egyelőre olyan korlátok közé szorul a felhasználó, amiket nem szeretne egy egymillió forint körüli kütyütől. Ha a jövő számítógépeinek működő prototípusaként tekintünk az X1 Foldra, remek eszköz. Ha azonban munkagépként nézzük, egyelőre a kevésbé látványos, de kiforrottabb technológiai megoldások, például a 2-in-1 gépek vagy a klasszikus(abb) Thinkpadek orrhosszal vezetnek.
Összezárt állapotában a cucc nagyjából akkora, mint egy két-háromszáz oldalas, kemény fedeles könyv, így könnyedén elfér hátizsákban, oldaltáskában, nem kell külön laptoptáskát cipelnünk, ha magunkkal akarjuk vinni a gépet. Ha pedig könyvek, a Lenovo által tervezett külső bőrborítás, mely a gép nyitásával-zárásával együtt mozog, és fedi a hátlapot és a mechanikát, számomra a kódexeket juttatta eszembe. Igényes megoldás, ám az elegancia csak külső, belül műanyag és gumi keretezi a kijelzőt, hogy az ne sérüljön a hajtogatások során. Kézben kényelmesen megtartható a gép, leginkább egy könyvhöz hasonló az is, ahogy a tenyerünkbe simul, egyetemi előadók vagy meetingek közötti szaladgáláshoz tökéletes.
A kijelző nem zár teljesen laposra, hasonlóan a Samsung telefonjaihoz itt is van egy apró rés a két képernyőrész között. Ellenben azonban a mobilokkal itt nincs zsanérral párhuzamos gyűrődés a kijelzőn, ráadásul a számítógép két fele közötti rést pont kitölti az apró billentyűzet. A mágnesesen csatlakozó és a gép zárt állapotában töltődő billentyűzet ötletes megoldás, ám mérete miatt használata kényelmetlen. A billentyűk túl kicsik és zsúfoltak, nincs elég gomb a magyar karaktereknek, így egy-egy írásjel vagy ékezetes karakter előhozása több funkciógomb lenyomását és komoly figyelmet igényel. Ennek a rövid hírnek a legépelése nagyjából háromszor annyi ideig tartott az X1 Fold miniklaviatúráján, mint egy átlagos laptopén.
Mondani sem kell, hogy a trackpad is apró, két ujjam szinte kitöltötte az egészet, így navigálni bonyolult, kényelmetlen volt vele. A Thinkpadekre jellemző piros trackpoint nincs ezen a klaviatúrán. Némiképp segít, hogy az ujjunkkal vagy a géphez járó érintőceruzával bármikor belenyúlhatunk a kijelzőbe, ám fel kell készülnünk arra, hogy a Windows 10 továbbra sem a legjobb barátja az érintőfelületen történő bevitelnek.
A Lenovo saját szoftveres megoldásokat épített a gépbe, melyekkel segíti a különböző hajtott módok használatát. Például választhatjuk, hogy a kijelző két felét két különálló képernyőként használjuk, aminek beállításait megőrzi a gép akkor is, ha váltunk az álló vagy fekvő helyzet között. De ilyen az is, hogy ha derékszögben megállítjuk az eszközt, automatikusan az alsó részen csúszik fel a virtuális billentyűzet, ha pedig a mágnesesen tapadó kis klaviatúrát csatlakoztatjuk, feltolja a rendszer az asztalt a kijelzőn, átméretezve az ablakokat is, netbookot létrehozva. Már ha működik, a teszt során ugyanis nem egyszer került összetűzésbe a Lenovo Mode Switcher nevű programja és a Windows 10. Volt, hogy egyszerűen nem engedte netbook módba tenni a gépet a rendszer, vagy ha át is fordult, a csatlakoztatott billentyűzet alatt nem kapcsolta le a kijelzőt, hanem duplikáltan felhozta a virtuális klaviatúrát is. Ezek nem a hardver hibái, sokkal inkább a Windows 10-é, és szerencsére minden esetben megoldódtak egy-egy újraindítással. De az ember nem akarja az egymilliós gépét folyton újraindítgatni.
Hasonló szoftveres furcsaság volt, hogy a kamera képét gyakran nem tudta a gép ahhoz az orientációhoz igazítani, melyben épp tartottam. A webkamera kitámasztott állapotban a klasszikus helyen, a kijelző felett középen van, ám például ha félbehajtva használnánk a gépet, átkerülne oldalra, s bár a Windows elfordul, a kamera által rögzített kép nem. Plusz ha már kamera, a Lenovo újabb gépein alap a fizikai zár, mellyel eltakarható a szenzor, itt is örültem volna neki. Lehet, hogy a Windows Hello arcfelismerés miatt nem került a gépbe, vagy csak nem akartak még több mozgó alkatrésszel kockáztatni.
Amivel nem voltak gondok, az a kijelző, illetve a géphez mellékelt érintőceruza. A pOLED-panel 4:3 képaránya kissé fura elsőre, de könnyen hozzá lehet szokni. A felbontás 2048 × 1536 pixel, a színhelyesség és az élesség közel tökéletes látványt nyújt, egyedül a fényerő a megjelenítő gyenge pontja. Lámpafény mellett jól látható a kijelző, de erős napfény mellett kültéren rendkívül halvány a panel, ami egy hordozhatóságra és útközben történő használatra kihegyezett gép esetén nem ideális.
A képernyő kapcsán meg kell még említeni, hogy amikor a gépet könyvként kinyitva vagy netbookként használjuk, a kijelző a hajtásánál a fénytörés következtében eltérő fényerővel világít, mint a képernyő többi pontján, szemmel látható sávot létrehozva.
Az eszközhöz járó Mod Pen nevű érintőceruzán két gomb található, amit a Lenovo dedikált programjában személyre szabhatunk, programozhatjuk például kijelölésre az alsó és másolás-beillesztésre a felső gombot. A ceruza késleltetése és érzékenysége számomra jegyzeteléshez rendben volt, biztosította a Wacom érintőceruzák elvárható minőségét. A toll töltése USB-C-n keresztül történik, egy teljes töltés háromszáz óránál hosszabb működést biztosít.
A gépben az Intel tíz nanométeres, hibrid Core i5-L16G7 processzora (Lakefield, öt maggal) dolgozik. Mellette 8 GB rendszermemóriával és egy 256 GB-os, felhasználó által bővíthető SSD-vel dolgozik a gép, a grafika az Intel UHD integrált gyorsítója. Van WiFi 6, Bluetooth 5.1, régiónként opcionálisan 4G és 5G modem, két USB-C-csatlakozó, és ennyi. Optikai meghajtó nincs, ahogy a 3,5 milliméteres audiocsatlakozó is kimaradt a gépből. A hűtés aktív, a ventilátorok öt-tíz megnyitott böngészőfül mellett már felpörögnek, szerencsére nem zúg helikopter módjára.
Egy töltéssel az 50 wattórás akkumulátor irodai használat mellett nálam 5-6 órányi üzemidőt biztosított a teljesítményre kihegyezett móddal és külső Bluetooth-perifériák használatával. A Lenovo szoftveresen itt is segít, egy gombnyomással állítható, hogy erősebb teljesítményt vagy hosszabb üzemidőt akarunk-e. A gép az internetalapú szolgáltatások és az átlag irodai felhasználás mellett nem rogy meg, bár a processzor gyakorta pörög maximumteljesítményének a környékén, s hiába energiatakarékosságra hegyezték ki a csipet, az üzemidő elmarad a hasonló árú üzleti laptopokhoz, de még az olcsóbb gépekhez képest is.
Ha valaki játszani akarna, felejtse el ezt az X1 Foldot, maximum felhőn keresztül érdemes rajta próbálkozni bármilyen újabb programmal. Ugyanígy a nagy teljesítményt igénylő munkafolyamatokat is kizárhatjuk az ezzel a géppel hosszú távon végezhető feladatok közül. Ha tartalomfogyasztásra keresünk táblagépet, az X1 Fold remekel. Csakhogy nem táblagépnek, hanem laptopnak szánja a gyártó.
A Thinkpad X1 Fold egy látványos technológiai demó arról, miként képzeli el a számítógép jövőjét a Lenovo. A félbehajtható kijelző egyrészt előnyöket nyújt a hordozhatóság szempontjából, másrészt új megvilágításba helyezi azt, ahogy interakcióba lépünk számítógépünkkel. A szoftveren viszont van még mit csiszolni a megfelelő felhasználói élményért, ahogy erősebb hardver sem ártana bele.
Ha a Lenovo félbehajtható pécéjével követi azt az utat, amit az összehajtható mobilok gyártói az elmúlt három évben bejártak, nem kell sok időnek eltelni ahhoz, hogy a számítógépre csak egy nagy, összehajtható kijelzőként gondoljunk.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)