Index Vakbarát Hírportál

Szünetelteti a gyerekeknek szánt Instagram fejlesztését a Facebook

2021. szeptember 27., hétfő 16:57

Határozatlan időre felfüggeszti a 13 év alattiaknak szánt Instagram fejlesztését a Facebook, közölte a cég ügyvezetője, Adam Mosseri. A fejlesztésekkel nem állnak le teljesen, csupán addig szüneteltetik, amíg meg nem találják a megfelelő irányt, mondta a vezető. A Facebooknál ettől függetlenül továbbra is dolgozni fognak egy szülői felügyeletet biztosító módszeren, melyet implementálhatnak az Instagramba.

Mosseri szerint a média és a cég fejlesztését kritizálók félreértették az Instagram Kids célját. Állítja, soha nem a gyerekeknek, hanem a prepubertás korban álló, 10-12 éves korosztálynak (angolul időnként tweens) szánták a programot. A fejlesztés korai szakaszában álló projekt híre túlságosan hamar kiszivárgott, így nem tudtak megfelelő válaszokat adni a felmerülő kérdésekre, ahogy megfelelő stratégiát sem tudtak felmutatni az új közösségi felület kapcsán.

Az emberek egyből a legrosszabbra gondoltak, mi pedig nem álltunk készen megnyugtató magyarázattal és módszerekkel. Egyértelmű, hogy több időt kell fordítanunk a projekt fejlesztésére.

A projekt ideiglenes jegelését egy héttel azután jelentette be a Facebook, hogy a Wall Street Journal több cikket is közölt a közösségi hálózat kétes ügyeit illetően. Ezek egyike kiszivárgott belsős dokumentumokra hivatkozik, melyek szerint a Facebook évek óta tudatában van az Instagram fiatalokra nézve káros hatásának, mégsem tesz ellene semmit. A Facebook a WSJ riportjára azzal reagált, hogy a belsős felmérés adatait félreértelmezték és rossz színben beállítva tüntették fel őket. A Facebook azzal érvel maga mellett, hogy az általuk megkérdezett felhasználók többsége állította, pozitív hatással van rá az Instagram (22 és 57 százalék között, kérdéstől függően), mint ahányan azt mondták, negatív érzéseket kelt bennük a közösségi platform (1 és 33 százalék között, kérdéstől függően). Külsős kutatóknak azonban továbbra sem adja ki a Facebook a belső felmérés adatait elemzésre.

A gyerekkorú felhasználókra targetált Instagram létrehozása mellett Mosseri azzal érvel, hogy a YouTube, vagy a TikTok is létrehoztak kifejezetten fiataloknak szánt, számukra megfelelő tartalommal feltöltött verziót az applikációjukból. Mosseri szerint a 13 év alattiak ugyanúgy letöltik a 13 éven felülieknek szánt applikációkat és regisztrálnak rájuk, ezért jobb lenne létrehozni egy kontrollált környezetet, ahol felügyelet alatt próbálhatják ki, mit használnak „a nagyok”.

A kritikusokat ugyanakkor ez nem győzte meg. Kathryn Montgomery, a Center for Digital Democracy, az Egyesült Államok vezető digitális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős szervezetének vezetője szerint az applikációval valójában még fiatalabbakat próbálnának meg bevonni a függőséget okozó, a Facebook számára rendkívül jövedelmező Instagramba, ami komoly veszélyt jelent a fiatalok biztonságára, magánéletére és egészségére. Montgomery szavait támasztják alá a Wall Street Journal által nyilvánosságra hozott dokumentumok is, melyekből kiderül, az Instagram és a Facebook vezetősége tudott róla, hogy programjuk addiktív, sokáig mégsem tettek ellene semmit.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok