November 29-én nyílik hazánk eddig legnagyobb fenntarthatósággal foglalkozó világeseménye, a Planet Budapest. A rendezvény fővédnökével, Áder Jánossal a Greendex készített interjút éppen két hónappal a kezdés előtt.

Elnök úr már korábban is a téma mellé állt a Kék Bolygó Alapítvány alapítójaként és a Budapesti Víz Világtalálkozók védnökeként. Miben tud újat mondani most a Planet Budapest a témában?

Három Víz Világtalálkozót szerveztünk már Budapesten. 2013-ban volt az első, ennek is már nyolc esztendeje. Sok olyan megállapítás, javaslat hangzott el itt, amelyek később különböző ENSZ-dokumentumokba, nemzetközi egyezményekbe is beépültek. Emellett bemutatkozhattak olyan magyar vállalkozások, amelyek egy része azóta nemcsak Európában, de a világ más tájain is sikeres lett.

Rendeztünk három vizes rendezvényt, majd jött az ötlet, hogy legyen Budapesten egy fenntarthatósági expó, ahol a víz és a szennyvíz is téma marad, de ezenkívül másik öt témakört is az érdeklődésünk középpontjába helyezünk.

A másik változás a Víz Világtalálkozókhoz képest az, hogy nemcsak tudományos tanácskozást és vállalati kiállítást szervezünk, hanem közönségprogramokat és ifjúsági „kalandparkot” is. Az egyik pavilonban tizenegy interaktív információs szigetet alakítunk ki, ahol az odalátogató felnőttek és gyerekek egyaránt gyarapíthatják tudásukat. Lesz egy olyan pavilon is, amely kifejezetten a fiataloknak szól, leginkább az általános iskola felsőbb és a gimnázium alsóbb osztályai számára. Ez olyan lesz, mintha a Csodák Palotáját, egy elvarázsolt kastélyt és egy szabadulószobát gyúrnánk egybe, mindezt megspékelve a klímához és a fenntarthatósághoz kapcsolódó kérdésekkel.

A harmadik jelentős változás, hogy nemcsak hazai kiállítókkal találkozhatunk, hanem a visegrádi országokból is érkeznek résztvevők, tehát lesznek szlovákok, csehek és lengyelek is.

Lehet, hogy itt találnak majd egymásra leendő partnerek, akik aztán közösen egy új terméket tudnak létrehozni.

Volt már ilyenre példa korábban?

Több is, mondok egyet: a Wattay testvérpár VízŐr nevű terméke. Ha ezt a folyadékot kipermetezik a földre, akkor egy vékony, filmszerű réteg képződik a felszínen, amely a csapadékot átengedi, a párolgást viszont nehezíti. Így a talaj vízmegtartó képességét 30–40–50 százalékkal is javíthatja. Használata elősegíti, hogy a növény túléljen egy 2–3 hetes aszályos időszakot, és így ne csökkenjen jelentősen a termés. Ráadásul teljesen környezetbarát, lebomlása során semmiféle káros anyag nem keletkezik, nem szennyezi a vizeket. Ezt a terméket Ghánába és Kenyába is elvitték, mindkét helyen jól működik az innováció, a cég már a helyi gyártókapacitást építi ki.

A hazai kihívásokról is ejtsünk szót! Magyarországot hagyományosan vízben gazdag országnak írják le, ám számos folyónk külföldről ered. A határainkon túlról érkező szennyeződések vagy akár vízhozamváltozások gondot jelenthetnek. Mit gondol, mit lehet tenni ezek ellen?

Az állítás igaz, Magyarország vízben gazdag ország. Ha a felszíni vizekről beszélünk, láthatjuk, hogy ezek 90 százaléka külföldről érkezik. Ilyen értelemben kiszolgáltatottak vagyunk. Akkor is, ha elrekesztik őket mondjuk egy völgyzáró gáttal vagy például energiatermelési céllal, és akkor is, ha szennyezik őket. Vannak rossz példák: a ciánszennyezés a Tiszán, a Rába szennyezése osztrák részről, valamint az évenként visszatérő, mind a mai napig komoly gondot okozó tiszai műanyagszennyezés Ukrajna és Románia felől.

A PET Kupások nagyon fontos küldetést teljesítenek, most már nemcsak a Tiszán, hanem a Bodrogon is. Két hétig gyűjtik a hulladékot részben az ártérről, részben a folyó felszínéről. Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy ha az 52 hétből 2 hetet fordítunk erre, az nem elég. Ezért állítottunk munkába 2019 őszén a Tiszán egy olyan gépsort, amely elrekeszti a külföldről érkező, felszínen úszó műanyag és egyéb hulladékot, és a part felé tereli, ahol egy megfelelő gépsorral kiszedik a folyóból, deponálják, aztán vagy újrahasznosítják, vagy hulladékégetőbe kerül. Ennek a gépsornak a munkába állítása több mint egymilliárd forintba került, de ez még mindig olcsóbb, mintha hagynánk a folyót teljesen elszennyeződni.

Mi mások szemetét takarítjuk el a saját költségünkön. Nem kis büszkeséggel szoktam elmondani nemzetközi fórumokon:

Ezt viszonylag kevés ország jelentheti ki Európában, a világ más pontjain pedig végképp nem ez a helyzet. Nekünk nincs szégyenkezni valónk. 

A klímaváltozás által komolyan sújtott területek esetében a történelem során egyetlen megoldást találunk: el kellett hagyni ezeket. Hazánkat tekintve – bízva a mai kreativitásban és technológiában – mit gondol, tehetünk valamit az Alföld elsivatagosodása ellen?

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkája során a Homokhátságot négy részre osztotta föl, mert az egyes régióknak eltérőek a földrajzi és a vízrajzi adottságai. A déli régióban még folyik a szakemberek közötti vita, hogyan oldják meg a vízpótlást. A másik három régióban, különösen a keletiben és a nyugatiban 2010-től különféle beruházásokat hajtottak végre: műtárgyfejlesztést, műtárgy-rekonstrukciót, csatornatisztítást vagy a csatorna vonalának meghosszabbítását, tározók építését.

Öt településen egy úgynevezett pilot projektet valósítottak meg, melynek keretében nem tározót építettek, hanem a talaj víztározását támogatták. Lényegében az ősi természetes megoldást alkalmazták újra. Mind az öt helyen jól vizsgázott a megoldás, ami jó példa lehet más települések számára is. 

Az egész terület vízügyi kezelése bizonyára elég sok pénzt és időt igényel.

Ha tudjuk tartani az ütemtervet, és továbbra is rendelkezésre állnak a finanszírozáshoz szükséges súlyos összegek, akkor 2027-re minden vízpótlást segítő beruházás elkészülhet ebben a térségben. Fontos, hogy ez nem csak környezetvédelmi kérdés, hiszen 830 ezer ember lakik ezen a területen, így számos munkahely mellett a mezőgazdasági tevékenység is érintett. Célunk, hogy az emberek ott maradjanak, megtalálják a számításukat, és a természet is magára találjon.

Egyes nézetek szerint a természeti erőforrások túlhasználata ellen a növekedésfókuszú kapitalista berendezkedés nem tud hatékonyan tenni, paradigmaváltásra van szükség. Magyarország – ahol egyszerre szeretnénk az életszínvonalunkat magasan tartani és a hazai környezeti értékeket is megóvni – milyen esélyekkel néz a jövőbe?

Készülünk egy tanulmánnyal, amelyet szándékaim szerint már az expón be tudunk mutatni. A lényege éppen az, hogy át kell alakítani a közgazdasági gondolkodásunkat. Idáig GDP-számításról beszéltünk, ám ezt túlhaladta az idő. Ha az úgynevezett externáliákat nem kalkuláljuk be, például egy új gyár létesítésének káros hatásait, a levegő, a víz, a talaj szennyezését vagy az egészségügyi hatásokat, akkor önmagunkat csapjuk be. Bartus Gábor környezetgazdász vezetésével dolgozik egy csapat, amely egy új számítási módra tesz majd javaslatot.

Nagy küzdelem lesz, de a világon másutt is foglalkoznak a kérdéssel, mert a hagyományos közgazdasági gondolkodáson túl kell lépni. Ez előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. 

Személyesen miben hisz inkább, mi hozhat változást: az alulról jövő kis lépések, vagy inkább egy felülről jövő, átfogó szabályozás?

Szerintem is-is. Nem lehet különválasztani a kettőt, és nem is érdemes. Először is szükség van szemléletváltásra az állam, a vállalatok és a magánemberek oldaláról egyaránt. Fontos, hogy ez a kérdés szerepeljen a mindennapi életünkben. 50 évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy a természeti erőforrások korlátlanul rendelkezésünkre állnak, és a végtelenségig használhatjuk őket. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van. Ennek a szemléletnek az oktatásban is meg kell jelennie akár már kisgyermekkortól egészen a felsőoktatásig, hiszen számtalan szakma képviselőinek lesz dolga később fenntarthatósági és környezetvédelmi kérdésekkel, legyen szó mérnökökről, közgazdászokról, mezőgazdasági, vízügyi, közlekedési szakemberekről.

Második: a szabályozóváltás. Az állami és az uniós szabályozó rendszernek is változnia kell. Lehet, hogy újabb nemzetközi megállapodásokat is kell kötnünk annak érdekében, hogy a további szennyezést megelőzzük. Ezt mindenki tudja és el is mondja, de ma még nem mindig ennek megfelelően cselekszünk. Fontos lenne például, hogy csak úgy adjanak ki engedélyt egy új üzem létesítésére, ha világos és egyértelmű, hogy az onnan kijövő szennyvíz vagy bármilyen káros anyag megfelelően semlegesítve lesz még a gyár területén. Tehát nem szennyezheti a környezetet.

A harmadik pedig a tudományos kutatás, a műszaki megoldások keresése. Megoldásra váró feladat például a napelemek energiahatékonyságának növelése, a napenergia vagy a szélenergia hosszú távú tárolása. Jó néhány területen további ötletekre van szükség. Tehát a három fontos dolog: a szemléletváltás, a szabályozóváltás és a tudományos kutatás.

Elnök úr, itt a hivatalban mit tudnak tenni a fenntarthatóságért? Az olvasóknak elmondom, hogy idényjellegű hazai gyümölcsökkel fogadtak: szőlő és szilva van az asztalon. De vajon hová kerülnek egy ekkora intézmény ételmaradékai, lecserélt eszközei?

Jó, hogy feltette ezt a kérdést, mert én ezt eddig nem vetettem fel a hivatalnak, de most igen. Kaptam egy hosszú listát, és nagy örömmel nyugtáztam, hogy nem kell azt mondanom magunkról, hogy vizet prédikálunk, és bort iszunk. Ha vendégek jönnek – és ez igaz a fogadásokra is –, a zöldséget, a gyümölcsöt a piacról vesszük, igyekszünk magyar termékeket beszerezni. Kérdezte az ételmaradékot: nálunk a Magyar Honvédség főz, az ételmaradékot elviszik, és megfelelő módon hasznosítják, tehát itt gyakorlatilag nincs ételpazarlás.

Az elektronikai hulladékokat is megfelelően gyűjtjük, és olyan helyre visszük, ahol biztosan tudjuk, hogy fel is dolgozzák őket. Igyekszünk olyan eszközöket vásárolni, amelyek energiatakarékosak, ugyanakkor hosszú élettartamúak. Törekedtünk visszaszorítani a műanyag-felhasználást, PET-palackot nem használunk. A Budapesten belüli szállításokat elektromos autókkal oldjuk meg. Aktívan próbáljuk a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti lábnyomát csökkenteni.

Saját háztartásában is szem előtt tartja ezeket a szempontokat?

Szelektíven gyűjtjük a hulladékot már jó ideje: külön a műanyag kupakot, külön a fém-, az üveg-, a papírhulladékot, külön a használt olajat, külön a zöldhulladékot. Van két kutyánk, így nálunk ételmaradék nem nagyon marad. Nem túl igényesek, gyakorlatilag mindent szívesen elfogyasztanak, amit mi meghagyunk.

Kertészkedik is? Beszélgetésünk nem hivatalos részében úgy tűnt, hogy Ön igazi gyümölcsrajongó.

Pár éve kaptam 50 szép gyümölcsfát, ősi magyar fajtákat a Tündérkertből. A rezidencia kertjébe ültettem ki őket. Nem permetezek, így persze van veszteség is, darazsak is jönnek, le is hullik pár szem, de az első termés már beérett.

Ugyaninnen jött jó pár tő málna is. Ismerem a málnatermesztés rejtelmeit, gyerekkoromban a málnát eladásra is termesztettük. Mégis újdonságként ért, hogy most olyan fajtákat kaptam – fehér, rózsaszín és piros málnát egyaránt –, amelyek gyakorlatilag még most is teremnek. Szeptember vége van, és még mindig tudok szedni pár maroknyi friss málnát. Nagyon meglepett.

Hadd meséljem még el a legfrissebb élményem a hazai fajtákról! Kisorosziban van egy kis kertünk, amelyet elkezdtem átalakítani gyümölcsössé. Ültettem oda egy Jonatán almafát. Csornán, gyerekkoromban sok Jonatánunk volt, én pontosan tudom, hogy milyen az igazi. Ez a kis fácska még csak hároméves, de termett már körülbelül három kiló almát. A feleségem, aki nem kedveli különösebben az almát, megkóstolta, és azt mondta, hogy ő még ilyen jót nem evett. Olyan hihetetlenül zamatos, kicsit savanykás, de mégis édes. Nem túl nagy, az igaz, de az íze verhetetlen.

Elnök úr, zárásképp hadd kérdezzem meg, ha lenne három kívánsága, milyen környezeti problémákat oldana meg?

Ha valaki ezzel a témával kicsit behatóbban foglalkozna, akkor az ő három kívánsága valószínűleg ugyanúgy hangozna, mint az enyém: tiszta levegő, tiszta víz, jó termőföld.

Az interjút Sápi Zsófia, a Greendex főszerkesztője, és Molnár Csaba Gábor, a Greendex alapítója és lapigazgatója készítette.

(Borítókép:  Áder János köztársasági elnök a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon 2021. szeptember 10-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)