Index Vakbarát Hírportál

A tudomány szerint az osztály bohóca lehet a legokosabb gyerek

2021. október 8., péntek 10:47

A kiváló humor és az általános intelligencia szorosan összefügg hetedik osztálytól felfelé az International Journal of Humor Research folyóriatban közölt kutatás szerint.

Az érdekelt, hogy milyen a gyerek humora a felnőttek szerint. Fontos, hogy a szülők és a tanárok tudjanak róla, hogy ha egy gyerek humorérzéke jó, az nagy valószínűséggel a kiemelkedő intelligencia jele

– mondta a szerző Ugur Sak, a török Anadolu Egyetem munkatársa.

A kutatás emellett kiderítette, hogy a gyerekek körében más a humor szerepe, mint a felnőtteknél.

Míg a felnőtteknél a humor a szórakozást jelenti, a gyerekeknél a társas elfogadás része. Ezért különbözik a felnőtt és gyerekhumor természete

– mutatott rá Ugur Sak.

A kutatáshoz 217 középiskolásnak kellett tíz karikatúrához képaláírást kitalálnia. A képaláírásokat felnőttek értékelték, relevancia és komikus hatás alapján. Az eredmények alapján a jobb verbális és érvelési képességű és az esetek 68 százalékában a magasabb általános intelligenciájú tanulók voltak a viccesebbek.

A szerzők ugyanakkor úgy vélték, hogy mivel különböző kultúrák nem egyformán találnak viccesnek dolgokat, hasznos lenne megmérni az intelligencia humorérzékben játszott szerepét különböző kultúrákban.

(EurekAlert)

Rovatok