Index Vakbarát Hírportál

Mentik a túzokot a Kiskunságon

2021. október 14., csütörtök 19:52

Az E.On túzokvédelmi beruházást valósított meg a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén 645 millió forint értékben, melynek 75 százalékát az Európai Unió biztosította – tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Az Európai Unió által támogatott Life Great Bustard program keretében környezetvédelmi szempontok figyelembevételével kialakított új nyomvonalon 32,6 kilométer földkábelt fektettek le, majd 24,4 kilométer középfeszültségű és 3,3 kilométer kisfeszültségű vezetéket és azok tartóoszlopait bontotta el a vállalatcsoport.

Az E.On Hungária Csoport következő túzokvédelmi beruházása tavasszal kezdődik a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén.

A BirdLife madárvédelmi szervezet legújabb vörös listája szerint minden ötödik madárfajt fenyeget kihalás Európában, köztük a sárszalonkát, a sarlósfecskét és a vetési varjút. Az Azori-szigetektől az Urál hegyvonulatáig eltűnőben vannak a madarak, amelyek az európai ökoszisztéma sarokpillérei. A legutóbbi, 2015-ös jelentés szerint három faj kihalt Európában: a talpastyúk, a rozsdástorkú guvatfürj és a fenyősármány.

Az európai madarak 2021-es vörös listája 544 Európában honos madárfaj megfigyelésein alapul, melyeket 54 ország és terület több ezernyi szakértője és önkéntese végzett. Európában a madarak 13 százalékát fenyegeti a kihalás, további hat százalékuk mérsékelten fenyegetett. Egy faj regionálisan kihaltnak számít, ha minimum öt éven át egyszer sem látták a kontinensen.

Az élőhelyek eltűnése, az intenzívebbé váló mezőgazdaság, a források túlzó kihasználása, a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan erdészeti gyakorlat okozza a csökkenést, amelyet a klímaválság gyorsít fel.

Rovatok