Index Vakbarát Hírportál

Nem kell félni a koronavírus elleni vakcinák keverésétől, sőt

2021. október 25., hétfő 20:56

Tanulmány tanulmányt követ arról, hogy azok az beoltottak, akik két különböző Covid–19 vakcinát kapnak, erős immunválaszt generálnak, és a mellékhatások nem rosszabbak, mint a szokásos kezeléseknél. Most először azonban a kutatók azt is kimutatták, hogy az ilyen „mix and match” módszerek rendkívül hatékonyak a koronavírus-betegség megelőzésében: megegyeznek vagy akár meg is haladják az mRNS-vakcinák teljesítményét – számolt be róla a Nature

A magas antitestszint és más erős immunválaszok, amelyeket a keverési módszerek váltanak ki, azt sugallják, hogy jó védelmet nyújtanak a betegségek ellen.

Ez igazán jó hír, és minden bizonnyal hatással lesz a klinikai gyakorlatra

– vélekedett Martina Sester a homburgi Saarland Egyetem immunológusa. 

A tanulmányok abból a kísérletből indultak ki, amely márciusban kezdődött, amikor több helyen  részben vagy teljesen leállították az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyártó cég által közösen kifejlesztett vakcina használatát a rendkívül ritka, de súlyos mellékhatások miatt. Ez azt jelentette, hogy néhányan, akik már megkapták ezt az oltóanyagot, a második oltást másféle vakcinából kapták. Sester csapata és sokan mások bizonyították, hogy ezek a keverési kombinációk biztonságosak és erős immunválaszt eredményeztek. 

Ezek a hatékonysági adatok alátámasztják a jóváhagyott vakcinák használatát akár szabványos, akár vegyes ütemtervben

– mondta Matthew Piton, az Oxfordi Egyetem vakcinológusa.

A tanulmány megállapította, hogy a keverési módszerek hatékonyabbak lehetnek, mint egy mRNS-vakcina két egymás utáni adagja. Az insermi Thierry Walzer immunológus és a Lyoni Egyetem kutatói 2512 egészségügyi dolgozó adatait elemezték, akik AstraZeneca és Pfizer vakcinák kombinációját kapták, és több mint 10 ezer olyanét, akik két adagot kaptak az utóbbiból. A csapat kimutatta, hogy a SARS–CoV-2 fertőzések aránya a mix-and-match csoportban fele volt annak a csoportnak, amely két adag Pfizert kapott. 

(Borítókép: Michael Ciaglo / Getty Images)

Rovatok