Index Vakbarát Hírportál

Százötven éve nem látott óriásbaglyot fotóztak le

2021. október 25., hétfő 13:06

Legutóbb másfél évszázada láttak Afrika esőerdeiben a bubók nemébe tartozó Shelley-uhu (latin neve: Bubo shelleyi) nevű óriásbaglyot. Nemrég azonban sikerült lefotózni egyet.

A madarat október 16-án szúrta ki két brit tudós, akik fotót is készítettek róla, miközben az állat épp őket figyelte.

Az óriásbaglyot hivatalosan a kihalás szélén álló fajok közt tartják nyilván, a szakértők szerint legfeljebb pár ezer példánya élhet a Földön. 

Ez szenzációs felfedezés. Évek óta keressük ezt a titokzatos madarat a nyugati síkságokon, ehhez képest most meglepetésünkre a keleti régió erdeiben bukkantunk rá

– mondta Nathaniel Annorbah, a helyi környezetvédelmi egyetem oktatója.

Legutóbb az 1870-es években látták igazolhatóan ezt a bagolyfajtát az afrikai vadonban. Azóta több alkalommal is jelentették, hogy láttak egy példányt, de azokban az esetekben nem sikerült hivatalosan megerősíteni, hogy tényleg erről a fajról van-e szó.

Világszerte összesen húsz alkalommal sikerült begyűjteni egy példányt ebből az állatból. 

Ebből adódóan még a tudósok sem tudták igazán behatóan tanulmányozni az állatfajt. Az Imperial College London a bagoly meglelését „új reményként” emlegette a faj számára. 

Rovatok