Megannyi kényelmetlenség ellenére az ókortól kezdve sok évszázad kihagyásával a 17. században végül célba ért a paróka mint fontos divatalkotó elem. A legjobb minőségű parókákat emberi hajból készítették, ugyanakkor előfordult az is, hogy gyapjúból és a lovak sörényéből munkálták meg a hajpótlást.
Nem új keletű a parókaviselés, ugyanis az ókori egyiptomiak többsége, társadalmi rangtól függően, viselt már parókát. Az emberek leborotválták a fejüket, majd vagy emberi hajból, vagy báránygyapjúból, vagy valamilyen növényi rostból készült parókát helyeztek eredeti hajuk helyére. A kutatók úgy gondolják, hogy
az erős napsugárzás ellen próbálták ekképpen védekezni, vagy pedig így küzdöttek a tetvek ellen.
Az egyiptomi nők esetében eleinte a rövidebb hajat preferálták, a későbbiekben – a középbirodalom idején – jelentek meg a hosszabb, fonatokból álló álhajak.
Az ókori Róma hajviselési szokásai között is jelen volt a parókahordás, azonban a régi rómaiak többsége sötét hajú volt, ám a kor legdivatosabb – és legkívánatosabb – hajszíne a szőke lett. Ilyenformán germán szolgák hajából fontak parókákat.
A paróka viselése a Római Birodalom bukásával együtt merült a feledés homályába.
Ezt követően – majd egy évezreden át – kiment a divatból, és majd csak I. Erzsébet angol királynő udvarában jelent meg ismét az egykor komoly jelentőséggel bíró divathullám.
I. Erzsébet (uralkodása: 1558–1603) angol királynő udvarában is kezdett elterjedni a vendéghaj, ám igazán XIII. Lajos (uralkodása: 1610–1643) francia király udvarában lett népszerű, majd őt követte a Napkirály, XIV. Lajos (uralkodása: 1643–1715), aki nemcsak imádta a parókákat, de több parókakészítőt is alkalmazott, hogy neki – és a királyi udvar tagjainak – olyan parókákat készítsenek, amelyek a státuszbéli különbségeket alaposan kihangsúlyozta.
A 17. század második felében, 1665-ben Velencét is elérte a parókahullám, ám pár évvel később, 1668-ban a velencei hatóságok betiltották annak viselését. Ami pedig tiltott, az olykor gyorsan népszerű lesz, így
ahelyett, hogy csökkent volna ez az új divattrend, sokkal inkább erősödött, ezért néhány évvel később a tiltásról szóló rendeletet visszavonták.
Az európai népeket sújtó szifilisz ellen higannyal küzdöttek, ami vészes hajhulláshoz vezetett. A korszakban pedig igencsak meghatározó státuszszimbólum volt a hosszú és dús haj, ellentétben a csomókban hulló, gyér hajjal.
A bonyolultabbnál bonyolultabb és díszesebbnél díszesebb hajkoronák megalkotása többórás procedúra volt, ezért a viselőjének azt ajánlották, inkább ülve aludjon, ha nem akarja, hogy másnap még egy kört kelljen futni a „fejfedője” körül.
Ami pedig mindenkinek eszébe juthat a hajpótlék viselése kapcsán, hogy miként mosták ezeket?
A válasz kellőképpen egyszerű, ugyanis sehogy. Ezért a fertőzések melegágyai lettek a parókák, sőt gyakran lepkék keltek ki az álhajból, de volt olyan is, hogy még egerek is megpihentek a díszes hajfonatban.
A franciaországi divat nem csak az előkelőket érintette, ugyanis egy idő után gyakorivá vált a parókalopás, hiszen a 17. századi Franciaország egyik legnagyobb bevételi forrása a parókakészítésből és annak exportjából származott. Azonban abban a században elérte lehetőségeinek csúcsát, mert az arra kivetett adók mértéke miatt sajnos a póthajak viselése és népszerűsége gyorsan leáldozni kezdett.
Manapság az emberi haj sokat ér. Az 500 eurós kezdőártól, a haj minőségétől és hosszúságától függően több ezer euróig is felkúszhat az ára.
A parókák betöltik a szívem üres részeit
– idézi a Der Standard Lady Gaga énekesnőt.
(Borítókép: Dan Kitwood / Getty Images)