Index Vakbarát Hírportál

Utolsó stációjához érkezett a hárombetűs rendszám

2021. november 5., péntek 13:53

Elkezdődött a T betűs rendszámok kiadása Magyarországon, amelyek az utolsó, eddig nem használt hárombetűs kombinációkat tartalmazzák.

Bár a Belügyminisztérium korábban 2026-os váltást tervezett, de már eldőlt, hogy jövő év júliusától kapnak új rendszámot az azután forgalomba helyezett autók. Ezek pedig már a megszokott három betű és három szám után 

két betű–két betű–három szám felosztással

készülnek majd. Újdonság az is, hogy az európai uniós csillagos szimbólum és a fehér H betű mellett a magyar címer is megjelenik majd a két dupla betű között.

Bár a T után elvben még több betű következne, azok már foglaltak, mivel az U a motorkerékpárok, az X az utánfutók, a Z az exportra kerülő járművek számára van fenntartva 

– mondta el az Indexnek Perkó Rudolf, a Totalcar ügyvezetője. 

Tovább csökkenti a lehetőségeket, hogy egy ideje nem adnak ki olyan betűket vagy betűvégződéseket, amelyek számnak nézhetők, vagy összeolvasásuk a számmal optikailag tévedést okozhat. Ezért nem lehet I, O vagy Q a rendszám hárombetűs kombinációinak végén, csak kért rendszám esetén, és Q a középső betű sem lehet, mert az meg O-nak olvasható.

Változik a taxik rendszáma is, ami egységesen TX betűkkel kezdődik majd, az ideiglenes rendszámok pedig I betűs jelzéssel fognak indulni. 

A veterán autóknál marad a jelenlegi OT-jelzés a karaktersor elején, míg a rendőrkocsik RA, a honvédségi járművek HA, a mentőautók MA, az adóhivatal NA, a büntetés-végrehajtás pedig BA kezdőbetűs rendszámtáblákat kap majd. 

Rovatok