Index Vakbarát Hírportál

Idén indulhat útnak az első zöld teherhajó

2021. november 6., szombat 13:09

Az erősen szennyező tengeri szállítás zéró kibocsátásúvá alakításának kulcsa lehet.

Yara Birkenland néven teheti meg első útját a Yara International által Norvégiában fejlesztett környezetbarát teherhajó. Az elektromos meghajtású jármű teljesen autonóm lesz, és nem lesz rajta emberi legénység.

Mint ismert, a nemzetközi teherhajózás rendkívül légszennyező. Az ENSZ hajózással foglalkozó intézménye, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet szerint a hajózás mintegy 3 százalékkal járul hozzá az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásához.

Az elektromos hajó koncepciója 2017-ben született és – a világjárvány okozta kis csúszással – mostanra fejeződött be az építése. A jármű akkumulátorcsomagja 7 MWh kapacitású, a mozgatásáról két elfordítható 900 kW teljesítményű azipull hajócsavar és két 700kW vízsugár meghajtó gondoskodik. A hajó 13 csomó sebességre lesz képes, és 103 szabvány méretű konténert tud szállítani.

A Yara Birkenland még idén megteszi első útját a norvégiai Heroya és Brevik kikötője között. Az autonóm módban végrehajtott utat három szárazföldi irányítóközpont követi majd. Bár nem ez lesz az első önvezető hajó, ez az első elektromos hajtású teherhajó.

Az önvezető hajók elterjedése egyébként várat magára, mivel a forgalmasabb kikötők navigációja még mindig problémát okoz nekik, és a jogi környezet sem teljesen tisztázott – a rakodás ugyanakkor mindenképp emberi közreműködéssel történik.

(Inceptive Mind, Wikipedia)

Rovatok