Index Vakbarát Hírportál

Bíróságra jár az Apple, könnyen ráfaraghat

2021. november 17., szerda 20:29

A bíróság minél hamarabb megkerülhetővé tenné az Apple-adót, az Európai Unió eltörölné, hogy csak az App Store-ból lehessen iPhone-ra telepíteni.

November 9-én visszautasította az Apple által benyújtott keresetet az Amerikai Egyesült Államok szövetségi bírósága, melyben a cupertinói cég arra kérte a bírót, halassza el korábbi ítéletét, melynek értelmében az Apple-nek december 9-ig engedélyeznie kell, hogy az App Store alkalmazásboltba felkerülő programok fejlesztői az appjaikban tájékoztathassák a felhasználókat más fizetési módokról is, mint az App Store-ba implementált, az Apple által fejlesztett fizetési rendszer; illetve átirányíthassák a felhasználókat ezekre, így megkerülve az Apple-t, s a cég által a tranzakciók után megkövetelt részesedést, melyre Apple-adóként is szoktak hivatkozni.

Az Apple az Yvonne Gonzalez Rogers bírónő által visszautasított fellebbezésben arra kérte a bíróságot, függessze fel az Epic vs. Apple per ítéletében hozott december 9-i határidőt a bírósági ügy lezárásáig. A cég azzal érvelt, hogy több időre van szüksége új irányelvek kidolgozásához, melyekkel a felhasználók, a fejlesztők, és az Apple védelmét biztosítanák az alternatív fizetési szolgáltatások bevezetése mellett. A bírósági ítéletben határozott december 9-i időpont komoly bonyodalmakat eredményezne a cég szerint, ezért akár a fellebbviteli bírósághoz is fordulnak. Gonzalez Rogers szerint ezzel az Apple nem mutatott fel megfelelő, hiteles okokat a bíróságnak, amikkel elhitetnék, hogy a harmadik féltől származó fizetési rendszerek engedélyezése kárt okozna a fejlesztőknek vagy a felhasználóknak.

Ez lesz az első alkalom, hogy az Apple olyan linkeket enged platformján megjelenő programban elhelyezni, melyen keresztül digitális tartalmat lehet vásárolni. Ahhoz, hogy ezt mérnöki és gazdasági szempontból is jól megvalósíthatóvá tegyük, minimum hónapokra van szükségünk

mondta az Apple védőügyvédje, Mark Perry a bíróságon. Mint magyarázta, rendkívül összetett átírni a felhasználási szabályzatot úgy, hogy megmaradjanak a felhasználókat, a fejlesztőket, a gyerekeket, és az Apple-t is védő irányvonalak, melyek érthetően elmagyarázhatók és betartathatók.

Perry hozzátette, az Apple augusztusban már enyhített felhasználási szabályzatán azzal, hogy engedélyezte a fejlesztőknek, e-mailen keresztül tájékoztathatják a felhasználókat arról, hogy az Apple-én kívül más fizetési megoldásokat is választhatnak. A cég azonban a programokban elhelyezett hivatkozásokat veszélyesnek tartja, mivel úgy vélik, lehetőséget biztosítanak rá, hogy a fejlesztők átverjék és megkárosítsák velük a felhasználókat, ami rontaná az Apple és az iOS platform hírnevét.

Mennyit keres az Apple az App Store-on keresztül?

2020-ban 19 milliárd dollárnyi bevétele volt a cégnek az App Store-on keresztül eladott alkalmazások, illetve az alkalmazásokban az Apple fizetési módszerét használó in-app vásárlások után járó jutalékokból. Az Apple minden olyan fejlesztőtől, aki az App Store-ba feltöltött alkalmazásán keresztül évi minimum 1 millió dolláros forgalmat generál 30 százaléknyi jutalékot kap kötelezően; az 1 millió dollárnál kisebb forgalmat biztosító fejlesztőktől pedig 15 százalékot. Igaz, a 15 százalékos jutalék is csak januárban lett bevezetve.

Ezt a jutalékot nevezik Apple-adónak, és ez az, melyet a külső fizetési módszerek implementálásával elkerülhetnek a fejlesztők.

Az App Store indulása óta az Apple tiltja a harmadik féltől származó fizetési módok használatát, illetve ezeknek a reklámozását is platformján. Ettől függetlenül eddig is volt arra lehetőség, hogy kikerülje egy fejlesztő az Apple-adót, például a Netflix azzal oldotta meg, hogy 2018-ban megszüntette az iTunes-on keresztül történő havi számlázás lehetőségét, az iOS-en regisztrálókat átirányította a böngészőbe, ahol a Netflix saját felületén kellett megadni a felhasználói fiókhoz tartozó bankkártya adatait. Mint az Epic vs. Apple peren bemutatott emailekből kiderült, az Apple különböző partneri kedvezményekkel – például a fizikai Apple Store boltokban a demó készülékeken futó Netflix szolgáltatással – próbálta maradásra bírni a Netflixet, ám mint azt tudjuk, ez nem sikerült.

Az Apple nem szeretne másokat látni platformján

Az amerikai bíróságok az Epic-perben kizárólag a fizetési opciókra vonatkozó változások bevezetésére kötelezték az Apple-t, az ítélet kimondta, a cég nem nevezhető monopolistának azért, hogy kizárólag az App Store-on keresztül engedélyezi az alkalmazások telepítését mobil operációs rendszereire.

Az Európai Unió azonban egy olyan, még nem kész keretszabályozást fogalmazott meg (DMA, Digital Markets Act), mely ha 2023-ban hatályba lép, teljesen ledöntené az almáskert megmaradt falait is. A szabályozói nyomás jelenlegi formájában kötelezné az Apple-t, hogy engedélyezze a független forrásból, vagyis nem az App Store-ból származó alkalmazások telepítését. Androidon, Windowson, de még az Apple macOS rendszerén is teljesen alap dolognak számít a sideloading, az iOS és az iPadOS kezét azonban nem szeretné elengedni a cég ezen a játszótéren. Az Apple éppen ezért szeretné elérni, hogy a DMA-ból kikerüljön az erre vonatkozó rész.

A vállalat szoftvereinek fejlesztéséért felelős vezetője, Craig Federighi a lisszaboni Web Summit konferencián tartott előadást, ahol azzal érvelt, minden iPhone támadások célpontjává válna, ha az Apple elengedné a jelenleg alkalmazott szigorú alkalmazáskezelési szabályzatát, és a megkötést, hogy csak az App Store-on keresztül lehet a készülékekre programokat telepíteni.

A DMA értelmében az Apple nem szabhatná meg a felhasználóknak, hogy mit és honnan tölthetnek le, az EU a felhasználók kezébe adná a döntést. Federighi szerint ez hatalmas hiba.

Mint érvelt, a kiberbűnözők túl agyafúrtak és fejlettek, simán félre tudják vezetni még a magát tapasztaltnak tartó felhasználókat is. Példaként az Android rendszert hozta fel, melynek biztonsági statisztikái szerinte riasztóak az iOS-hez viszonyítva.

Az Európai Unió szabályozása és az amerikai bíróság által az Epic vs. Apple perben hozott ítéletben közös, hogy az App Store rendszerét és szabályzatát bírálók szerint a cupertinói cég valójában nem az iPhone-ok felhasználóit és a telefon renoméját félti, sokkal inkább tart attól, hogy elesik a több milliárd dolláros bevételtől, melyet az App Store platformon keresztül generál.

(Borítókép: Craig Federighi a lisszaboni Web Summit konferencián 2021. november 3-án. Fotó: Bruno de Carvalho / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok