Index Vakbarát Hírportál

Két megrendelője is elhagyhatja a legnagyobb csipgyártót

2021. november 24., szerda 15:56

Elégedetlenek a TSMC ügyfelei, mivel a tajvani félvezetőgyártó legnagyobb ügyfelét, az Apple-t olyan szinten priorizálja, hogy kilátástalan helyzetbe kerül ezzel a többi gyártó. Iparági pletykák szerint a TSMC szintén nagy nevű ügyfelei közül az AMD és a Qualcomm is gondolkozik azon, hogy a Samsungot béreljék fel 3 nanométeres csipek gyártására, mivel attól tartanak, az Apple megrendelései miatt a TSMC nem teljesítené időben a megrendeléseket.

A döntés hátterében az idő szűke mellett a TSMC gyártási árai is meghúzódnak. A tajvani vállalat augusztusban jelentette be, hogy 20 százalékkal emeli árait, az Apple-nek viszont csupán 3 százalékkal kell majd többet fizetnie az eddigiekhez képest.

Több forrás is állítja [Digitimes, NotebookCheck, Apple Insider], hogy a TSMC bajban van azoknak a megrendeléseknek a teljesítésével, melyek nem az Apple-től érkeztek, ezért tárgyal az AMD és a Qualcomm is a Samsunggal a 3 nanométeres gyártás kapcsán. A jelenlegi szerződések értelmében ugyanis az Apple előnyt élvez a TSMC-nél a többi gyártóval szemben a 3 és a 2 nanométeres technológiák bevezetésénél és gyártásba állításánál is. A Samsung 3 nanométeres (GAAFET) gyártása 2022-ben indulhat be, az AMD és a Qualcomm lehetnek az első megrendelők.

Az előrejelzések szerint a mobilpiac 2022-ben tervezi az áttérést az 5 nanométeres gyártásról a 3 nanométeresre, aminek következtében 2022 második felében, az új iPhone-ok, és androidos csúcstelefonok bemutatkozásakor jelentősen felpöröghet az igény a gyártásra. Az Apple mögötti sort pedig nem szeretné kivárni sem az AMD, sem a Qualcomm.

Rovatok