Index Vakbarát Hírportál

Olaszország megbírságolta az Amazont és az Apple-t

2021. november 24., szerda 06:07

203 millió eurós büntetést szabott ki az olasz trösztellenes hatóság az Amazonra és az Apple-re, mivel versenyellenes együttműködést állapítottak meg a cég két között az Apple és a Beats márkájú termékek értékesítésére vonatkozóan.

A két techóriás az olasz hatóságok szerint 2018-ban kötött szerződéses megállapodást, melynek értelmében csak kiválasztott viszonteladók árulhattak az Amazon olasz oldalán az Apple és a Beats márkájú eszközökből. A trösztellenes hatóság szerint a megállapodás és a benne foglaltak sértették az európai uniós vonatkozó szabályokat, illetve befolyásolták az árversenyt.

Az Amazonnak 68,7 millió, az Apple-nek 134,5 millió eurót kell fizetnie a döntés értelmében. Mindkét vállalat fellebbezett a bírság ellen. A pénzbüntetés mellett a két cégnek meg kell szüntetnie a megállapodásban foglaltakat, hogy az Apple és a Beats eszközöket árusítani kívánó kiskereskedők is árulhassanak az Amazon olasz oldalán.

A német és a spanyol trösztellenes hatóságok is nyomoznak ugyanebben az ügyben az Amazon és az Apple ellen.

Az olasz bírság kapcsán az Apple a Reutersnek tagadta bármilyen törvényellenes megállapodás létrejöttét; a cég állítja, hogy az Amazonnal kötött megállapodással vásárlóikat védték. „Annak érdekében, hogy ügyfeleink eredeti termékeket vásároljanak, szorosan együttműködünk viszonteladói partnereinkkel, és elkötelezett szakértői csapatokkal dolgozunk szerte a világon, akik a bűnüldöző szervekkel, a vámhatóságokkal és a kereskedőkkel együttműködve biztosítják, hogy csak eredeti Apple termékeket értékesítsenek” – olvasható a közleményben.

Az Amazon is jelezte, hogy nem ért egyet a bíróság döntésével, aránytalannak és indokolatlannak tartják azt. A cég elutasította annak a vádját is, hogy saját érdekét szem előtt tartva utasított volna ki kiskereskedőket a platformjáról.

(Borítókép: Quinn Rooney / Getty Images)  

Rovatok