Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligenciával találtak rá az elrejtett Picasso-képre

2021. november 25., csütörtök 06:01

Pablo Picasso spanyol festő halála óta majd fél évszázad eltelt, mégis több rejtély bújik meg munkásságában, mint amennyit láthatunk. Bár nem új keletű, az egyik, „kék korszakában” készült festménye egy másik képet is rejt. A vak ember étele című alkotásról van szó, amelyet 1903-ban vetett vászonra.

A vak ember étele című képet 2010-ben röntgenvizsgálat alá vetették, amely rámutatott arra az érdekességre, hogy a festmény alatt egy másik alkotás is található. Egy összeroskadt, görnyedt női akt látható a képen, ami szabad szemmel természetesen aligha észrevehető, azonban a számítógép ebből a szempontból mélyebbre lát.

Az aktkép az alkotó korai korszakából, a „kék korszakból” ismert, amikor – úgy tartják – Picasso nagyon nagy szegénységben élt. Mivel alig volt pénze új anyagokra egy újabb mű megalkotásához, ezért a korábbi műveit használta fel alapanyag gyanánt. 

A dolog különlegessége, hogy a felismert női aktkép a szintén 1903-ban készült La Vie (Az élet) című festményen is látható.

A mesterséges intelligencia segítségével a kutatók reprodukálták az eredeti festményt – írja a Neuroscience.

Annak érdekében, hogy minél hitelesebb képet adhassanak a tudósok Picasso festményével kapcsolatban, kifejlesztettek egy MI-algoritmust, amely végigvizsgálta Picasso létező festményeit, hogy az alkotó minden stílusjegyét, ecsetvonásait lemásolhassa. Ezzel is biztosítva, hogy az aktkép reprodukciója valóságossá váljon. A képet az MI segítségével valóban sikerült hűen reprodukálni, amit 3D nyomtatóval el is készítettek a maga eredetiségében.

Anthony Bourached, az University College London (UCL) Neurológiai Intézetének kutatója szerint Pablo Picasso Leonardo da Vincihez hasonlóan szeretett volna egy olyan technikát létrehozni, amellyel a korábbi műalkotásokat újra felélesztheti. Erre sajnos a fiatal Picassónak – technika és pénz hiányában – annyi esélye lehetett, mint da Vincinek a helikopter megalkotására.

A kutató elmondta, reméli, Picasso boldog, hogy újra megjelenhet a nyilvánosság előtt egykori képe. Sőt, a nő szépsége is megmaradt az örökkévalóságnak. Picasso aktja – a kutatók szerint – több képen is megjelenik, bizonyára mélyebb érzelmek is vonzották a festőt a nőhöz.

(Borítókép:  A vak ember étele című festményt nézi egy látogató a Picasso a Metropolitan Művészeti Múzeumban című kiállításon, New Yorkban 2010. április 29-én. Fotó:  MTI / EPA / Justin Lane)

Rovatok