Index Vakbarát Hírportál

Rejtett vízszennyezést is kimutat a veszprémi kutatók új fejlesztése

2021. november 28., vasárnap 06:10

Rejtett vízszennyeződések megfigyelésére alkalmas eszközt fejlesztettek ki veszprémi kutatók több mint 605 millió forint EU-támogatásból. A projekt 2017-ben nyerte el a támogatást, akkor úgy számoltak, 2020-ra készül el a fejlesztés.

Az környezet állapotának súlyosan fenyegető elemei a vízgyűjtő-területek felől érkező vízszennyeződések, melyek sokszor havária formában érkeznek. A fejlesztők szerint azonban a felszínen észlelhető biológiai pusztítás csak egy része a problémának, a mederfenéken jóval lassabban haladó szennyezett zagy lerakódásai és tovább mozdulásai hosszan elhúzódó károsodásokat okoznak, illetve a vízhasznosítások során jelenthetnek kockázatokat. Az üledék felső, mozgó rétegének, azaz a rejtetten mozgó szennyeződés-áramnak a megfigyelésére azonban eddig nem volt megfelelő mintavételi és méréstechnika, ezen változtat a Homér (vagyis a felszíni víztestek mozgó HOrdalékfázisának online Monitorozására alkalmas mintavevő És az ehhez kapcsolódó anyagvizsgálati és biológiai Rendszer).

A medermonitor-rendszer a felszíni vizeknél használható – közölte Cserfalvi Tamás az MTI-vel. 

A nyáron befejezett fejlesztés révén az eddig nem vizsgálható, de súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók.

A rendszer a mederfenékre telepített, és ott pár méteres pályán mozgó hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll, magyarázta Cserfalvi.

Az újszerű felszívási módszert alkalmazó eszköz hiánypótló a hordalék mintavételezésben, hiszen általa a kicsi méretű, mozgó részecskék könnyebben kinyerhetővé válnak. Részben ennek is köszönhetően keresett a nemzetközi piacon az automata berendezés és a kézi, hordozható változat – tette hozzá.

A berendezés megvalósításában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratóriuma, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását a Wigner FK-val közösen végző VRIC Nonprofit Kft. is.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok