Index Vakbarát Hírportál

Tévézni jó, de ez ma már nem elég – teszteltük a kínai csúcstévét

Teszt: Hisense 55A9G

2021. december 2., csütörtök 16:30

Egy jobb sorsra érdemes tévé nyugtalanító távirányítóval.

A Hisense egy kínai tévégyár és 1969 óta gyártanak televíziókat. Mindez persze csak távlati szempontból jelent valamit, az útnak ezen a végén ugyanis tudható, hogy a Hisense nem turmixgépet vagy robogót, hanem mindig is televíziót gyártott, és most egy 139 centiméteres képátlójú, magas minőségű és árú készülékével állunk szemben.

A teszt során az eszköz vegyes érzelmeket keltett. Ezek közül a sandább, hogy az elmúlt évtizedben szemtanúi lehettünk, hogy sorra mentek a levesbe az elektronikai eszközök: a karóra, a zenelejátszó, a fényképezőgép, a videokamera. A leves neve okostelefon, ide konvergált minden. Kérdés, hogy miért léteznek még tévék. A másik érzelem, hogy a technikai konvergenciával párhuzamosan létezik egy dizájnfilozófiai paradigma, ami mondjuk a német Braun felől indul, és eljut oda, hogy „a kevesebb meg egy kis lila gyöngyházfény, az több”. Ez az, ami miatt egyszerre érzékelhetünk korszerűnek és elegánsnak egy tárgyat, és nyöghetünk fel néha, hogy „de miért?”.

A Hisense A9 UHD Smart OLED 55 colos televízió mint tárgy a maga 39 kilójával és méretével nemcsak masszív és jól összerakott benyomást kelt, de vékony keretével formatervezési szempontból is rendben van, ami azért jó, mert ezek a részletek elégedettséggel töltik el azokat, akik fizetnek a termékért, szemben azokkal, akik csak tévéműsort néznek rajta.

A szerkesztőségünkben tavaly járt másik Hisense tévénél fogásra mindenképpen magasabb minőségérzetű darab. Technikailag egyébként hozza a gyártó tudását: a nagyon jó kontrasztokat. A színkezelés és felbontást turbózó képsimító chip zsírkrétarajzokra emlékeztető artefaktumai is megszokhatók. Televízióként tehát jó, de ez ma már nem elég.

Tukmált gombok

Az A9 egy háromszázezres tévé, hozza a dolgok nehezét, de ami könnyen megoldható, azt már nem annyira. Mondjunk példákat: a Dolby Atmos és a DTS Virtual X-hangmódok között kapcsolgatva élvezzük a mozivödör- és a digitálisan puffasztott hangzást, és ezekkel nincs is gond, csak kicsit oda vannak dobva, a tulaj majd felfedezi az értelmüket, amikor a használati utasításból kifeji a pénzéért neki járó, apró élvezetté konvertálható technikai nüánszokat. Alapeset, hogy rosszabb beállításban marad, amíg egy betévedő unoka át nem állítja.

Ugyanilyen titokzatosak a lejátszó kezelőszervei (úgyis mint play, pause, forward, revind), amit a távirányítón egy gombbá konvertáltak, amivel a képernyőn is láthatóan átalakulnak a távirányító navigációs gombjainak funkciói. Az Apple szokott ilyeneket csinálni, amikor meghonosít egy teljesen saját újítást, ami egyben használhatatlan is. Dicséretes, hogy a képnek, a hangnak és mindennek van külön SPORT beállítása sportműsornézéshez, csak kérdés, miért kínozzák a sportrajongókat olvasással, amikor elég lenne felrajzolni egy labdát.

A tévé okosrendszerét a VIDAA nevű, Android-alapú operációs rendszer szolgálja ki, ami nagyon szürke és unalmas mondjuk egy LG-rendszerhez képest, de legalább ezen is fut a gyerek kedvence, az Urban Ninja, ami egyben minden idők egyik legbénább játéka.

Ha már a gyereknél tartunk, álljon itt az, amit az angol dealbreakernek nevez, mi meg mondjuk úgy, az, ami miatt ingyen sem kérnénk: az említett lejátszáskezelő gombok helyett felkerült a távirányítóra a Netflix, a Prime, a Rakuten TV, a Facebook Watch és a YouTube.

A helyzet az, hogy a YouTube tele van egzotikus baromságokkal, és ha a gyerek nem alszik, mert véletlenül szándékosan megnézett egy űrlényboncolást, akkor szokás mindenütt uninstallálni. A dedikált gomb viszont eléggé betesz a gyerek megvédésére irányuló próbálkozásnak. Annak az amúgy széles és mélyen tisztelt körnek, akiket a gyerektéma nem érint, ugyanakkor azt a kérdést kell feltennie magának, hogy miért nyomná meg bárki az életben a Facebook Watch gombot, és miért akarna egy ekkora tévén álló formátumú, kis felbontású videókat nézni. Ezek a gombok főleg reklámhordozók, és bőven elférnének a menüben, már csak azért is, mert semmi sem garantálja, hogy évekkel később is létező műsorszolgáltatót takarnak.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok