Index Vakbarát Hírportál

Ezért híznak el azok, akik leteszik a cigarettát

2021. december 9., csütörtök 18:01

A dohányzás abbahagyása és az elhízás közötti összefüggést fejtették meg az izraeli Weizmann Tudományos Intézet (WIS) kutatói. A Nature című tudományos lapban bemutatott tanulmányuk szerint a tudósok arra jutottak, hogy a dohányzás felfüggesztése utáni hízást a bélmikrobák által kibocsátott súlymoduláló vegyületek okozzák.

A most azonosított vegyületek alapján olyan kezeléseket lehet a jövőben kidolgozni, amelyek segíthetnek abban, hogy a cigarettát letevők ne kezdjenek el hízni – közölte a WIS. Sőt olyan terápiákat is ki lehet alakítani, amelyek a nemdohányzókat is segíthetik a túlsúly legyőzésében.

A kutatók megfigyelték, hogy a rendszeresen cigarettafüst hatásának kitett egerek nem híztak még zsírban és cukorban magas diéta mellett sem. A dohányzáshoz kötődő vegyületek, mint például a nikotin, nyilvánvalóan behatoltak az egerek bélrendszerébe a véráramon keresztül, megváltoztatták a bél bakteriális összetételét, ezáltal a test metabolizmusát is.

Ha a füstnek való kitettség megszűnt, az egerek gyorsan hízni kezdtek, ahogy az gyakran történik a dohányzást felfüggesztő emberekkel is. Amikor az egerek széles spektrumú antibiotikumot kaptak, amelyek kimerítették a mikrobiomjukat, sokkal kevesebbet híztak a dohánymegvonás után, és étrendjüktől függetlenül hónapokig vékonyak maradtak.

A több ezer potenciális bioaktív metabolit között a szakemberek két molekulát azonosítottak, amelyek magyarázatot adhatnak a dohányzás abbahagyásának metabolikus következményeire.

Rovatok