Index Vakbarát Hírportál

Eddig nem ismert, új tünetei lehetnek az omikronnak

2021. december 19., vasárnap 09:28 | aznap frissítve

Az új vírustörzs minden eddiginél több mutációval rendelkezik, ezért máshogy működik, mint a korábbiak. Figyelnünk kell az új tünetekre, mint az orrdugulás, a torokkaparás vagy a nyak körüli izmok fájdalma. A tüdőt valószínűleg kevésbé károsítja.

Az omikron-vírustörzs által okozott megbetegedések tünetei „meglehetősen különböznek” azoktól, amelyeket a korábbi verziók okoztak, mondta el John Bell, az Oxfordi Egyetem orvosprofesszora, a brit kormány járványügyi tanácsadója, írta meg az IFL Science. Míg a korábbi variánsoknál még jól behatárolható tünetek voltak jellemzőek, az omikronnál ez nincs így.

„Azt tudjuk, hogy ez a törzs máshogy működik. Az újabb tünetek között olyanok vannak, mint az orrdugulás, a torokkaparás. A nyak körüli izmok fájdalma nagyon jellegzetes, senki nem tudja, hogy ez miért van” – mondta el a szakember.  

Ezt még emészteni kell

Az omikron a bélműködést is felboríthatja, aminek a lazább széklet lehet az egyik jelzése.

Az eddigi adatokból még csak a korai tünetekre lehet biztos következtetéseket levonni, de az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint a leggyakrabban említettek a köhögés és a fáradtság, mint az összes többi változatnál, de ez még változhat, ha több adat érkezik be. 

Azt már most is tudjuk, hogy ez a mutáció nagyon-nagyon fertőző. Kétszer-háromszor annyira, mint a delta, ami már önmagában is rendkívül fertőzőképes volt. Most várjuk az adatokat arra vonatkozóan, hogy ennek klinikai szempontból mik a következményei

– értékelte a helyzetet a professzor. 

Mi is az az omikron?

Mint azt megírtuk, az omikron-variáns minden előzőnél több mutációval rendelkezik, és ezek közül néhány fokozottabb fertőzőképességet jelenthet, illetve képessé teheti az immunrendszerünk vagy akár a vakcinák által jelentett védettség megkerülésére is. 

A vírus most úgy viselkedik, mint bármilyen más rendkívül fertőző légúti vírus. Ezt Michael Osterholm, a CDC és a Minnesotai Egyetem kutatója jelentette ki. A magyarázat pedig viszonylag egyszerű. Az omikron-variáns genetikai információt cserélhetett egy közönséges náthát okozó, korábban is ismert humán koronavírussal.

Ez azt jelenti, hogy fertőzőbbé válhatott ugyan, de az általa okozott betegség jóval kevésbé súlyos, mint eddig. Ezt egy kutatócsoport közölte egy még nem lektorált, de már prepublikáció formájában közzétett tanulmányban. Az omikron-variáns részletes genetikai elemzése során ugyanis egyezéseket találtak egy korábbi, viszonylag gyakori, de ártalmatlan koronavírussal, a HCoV-229E-vel. A kutatók kimutatták, hogy a Sars-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus, ami a jelenleg zajló világjárványért és az eddig szinte példa nélküli pusztításért felelős, képes fertőzést okozni a másik gyakori, de ártalmatlan koronavírussal egy időben.

Ha pedig egy vírusgazdában egyszerre vannak jelen, akkor elképzelhető, hogy egyes génszakaszok cserélődnek köztük. A szerzők szerint a Sars-CoV-2 tehát átvesz egyes részeket az egyszerű náthát okozó koronavírusokból, aminek során fertőzőbbé válik, de elveszíti a súlyos betegséget kiváltó képességét.

Ez esetünkben jó hír is lehet, mivel azt jelentheti, hogy a világjárvány okozója szelídül, és ugyan még fertőzőbbé válhat, sőt akár a vakcinákat és az immunrendszerünket is képes lehet megkerülni, de az általa okozott betegség jelentősen kevésbé súlyos az eddiginél.

Európában nemsokára az omikron lesz a domináns variáns

Az omikron-vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában, megelőzve a delta-variánst is – derül ki a Bázeli Egyetem bakteriológiai kutatócsoportja vezetőjének közleményéből.

Az Egyesült Királyságból és Dániából érkező adatok szerint az omikron okozta fertőzések száma 3-4 naponta a duplájára nő, a terjedési sebessége pedig háromszor akkora, mint az eddig domináns delta-variánsnak, mert az oltatlanok mellett az oltottak is megfertőződhetnek.

Hiroshi Nishiura, a Kiotó-i Egyetem professzora szerint 4,2-szer gyorsabban terjed a megjelenésének korai fázisában az omikron-variáns, mint a delta-variáns terjedt ugyanabban a szakaszában. A járványmodellekkel foglalkozó tudós, aki a japán egészségügyi minisztérium szaktanácsadója is, azt mondta: úgy tűnik, hogy az új vírus valóban sokkal fertőzőképesebb az előző változatoknál, és úgy látszik, hogy a vakcinák által nyújtott védelmet is képes megkerülni.

Az új mutáció kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt

Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron-variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok, írta meg az MTI. 

A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekezőrendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik.

Ezek a megfigyelések rávilágítanak arra, hogy az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén

– áll a tanulmány kivonatában.

A kutatócsoport vezetője, Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge-i Egyetemen, elmondta: a látszólag kedvező eredmények ellenére további kihívásokra kell számítani. Kiemelte: munkájuk alapján megerősítést nyert, hogy az omikron képes hatékonyabban kikerülni a szervezet védvonalát, ugyanakkor a betegség lefolyásához köthető tulajdonságok valószínűsíthetően felhígultak valamelyest.

(Borítókép: Omikron-variáns. Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok